Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Vérplazma adományozásért járó térítést drasztikusan lecsökkentették

Az Index számolt be arról, hogy a kormány január 5-i rendelettel felső határt szabott a vérplazma adásáért járó költségtérítésnek. 
Így harmadára csökkent az összeg, amelynek összege ezentúl 3665 Ft.

Sokan felháborodtak a rendeleten, hiszen eddig egy alkalommal akár 11-12 ezer forintot is kaphattak a vérplazma-adományozók. 

A vérplazma-adományozás egyre jobban elterjedt Magyarországon, hiszen a magas térítés miatt akár évi több százezer forintot is kaphattak költségtérítésként. A mostani rendelettel 10 ezer forintért legalább háromszor kell adományozniuk vérplazmát. 
Az adományozók közül sokan kiakadta, volt, aki közölte, hogy inkább külföldre megy vérplazmát adni. 

A vérplazmát gyógyszer-alapanyagként gyűjtik hazánkban több nagyvárosban is az erre specializálódott cégek. A plazmának nincs ára, az adományozás önkéntes, fizetség nem jár érte, viszont költségtérítés igen, amely komoly anyagi vonzatot jelentett. 

A juttatások és akciók eddig helyszínenként eltérőek voltak. Miskolcon 8 ezer, Nyíregyházán 10 ezer forint, Szegeden pedig 11 ezer költségtérítést kaptak az első adományozók.

Az uniós szabályok szerint három nap elteltével újra lehet adni vérplazmát, így egy évben akár 45-ször is adományozhattak, amely évi szinten több százezres költségtérítés volt. 

A január 5-én életbe lépett rendelet azonban 3665 forintnál húzta meg a felső határt. Emiatt a vérplazmagyűjtéssel foglalkozó központok Facebook oldalait dühös bejegyzések árasztották el, mint például:
„Ma adtam utoljára.”

“Ez nem csak a pénzről szól, de az elszomorító, hogy ennyire nem számít az, hogy az ember segített a másikon egy kis juttatás fejében. Nem minden a pénz, de a mai világban sajnos ebből élünk. Én mondjuk szívesen segítek, ha ezzel embertársaimat segíthetem a gyógyulásban.”

Az Index az ügyben megkérdezte az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy miért volt szükség a változtatásokra. 

Ezt válaszolták:
"A 3/2005 EüM-rendelet előírása, hogy a donáció önkéntes legyen, külső kényszertől, anyagi ösztönzőktől mentes. Kiemelt fontosságúnak tartjuk, hogy az önkéntes véradásokért olyan juttatás kerüljön megállapításra, mely nem kizárólag anyagi ösztönző erővel bír, hanem a belső motivációkra is hat, a donorok megbecsülését hangsúlyozza, fontosságérzetét erősíti."
Forrás: 24.hu 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések