Takarókat, kabátokat vitt a hajléktalanoknak a kaposvári képviselő

Egyetlen hét alatt negyven zsák és doboz ruhanemű gyűlt össze a nagy hidegben fagyoskodó rászorulóknak Gelencsér Attila, kaposvári országgyűlési képviselő felhívására.
Meleg cipők, kabátok, takarók alkották az adomány a nagy részét, amelyet a politikus irodájába hoztak a segítőkész emberek. 

Szétválogatták a holmikat, a felük gyermekméret volt, ezeket a kaposvári családsegítő központnak juttatták el. A többit Gelencsér Attila személyesen hozta el a kaposvári hajléktalanszállóra. A nappali melegedőben adta át az ott meghúzódó mintegy negyven fedél nélkülinek, akik éppen a reggelire vártak: két virsli, két szelet kenyér és citromos tea volt az adagjuk.     

Jó érzés látni, hogy az első hívó szóra összefogtak a kaposvári emberek, mondta Gelencsér Attila országgyűlési képviselő. A felhívás továbbra is él, mert a tél elhúzódik, pár hétig még biztosan elkelnek a meleg holmik. Ezért a Szent Imre utcai irodájában várják az újabb adományokat. Ezzel komfortosabbá tehetik a nehéz élethelyzetben lévők mindennapjait. Használják egészséggel és vigyázzanak magukra, szólította meg a hajléktalanokat. 
Köszönet, hogy gondoltak ránk, mondta a Magyar Vöröskereszt Nyitott Kapu Gondozási Központjának vezetője, Horváthné Pintér Piroska. 

A ruhaadományokból látják el a rászorulók 98 százalékát, ezért nagy szükség van az ilyen segítségre. Éjszaka 63-an aludtak a 45 férőhelyen, vagyis továbbra is 130 százalékos kihasználtságú a szálló. Mintegy 130-150 kaposvári hajléktalannal állnak napi kapcsolatban. Nyílt napot terveznek a közeljövőben, hogy személyesen megtapasztalhassák meg az érdeklődők a szálló körülményeit.

Forrás: sonline.hu

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!