Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Százpontos álomhatár: szárnyaltak a DEAC kosarasai a hétvégén

A női és a férfi játékosok is maguk mögé utasították ellenfeleiket: izgalmas meccseket játszottak.
Szárnyaltak a Debreceni Egyetem csapatai a hétvégén: mind a női, mind a férfi kosarasok sikert arattak hazai pályán. Könnyed győzelmet arattak a DEAC férfi kosárlabdázói itthon a Budapest Honvéd ellen. Berényi Sándor együttese sorozatban harmadszor is elérte a százpontos álomhatárt. A DEAC kezdeti lendülete a találkozó végéig kitartott, a cívisvárosiak a hatékony védekezéssel szinte ellehetetlenítették a Honvédot.

A térfélcsere után pedig ott folytatták Szabó Miklósék ahol abbahagyták, a rutinos center közelijével hamar harminc fölé nőtt a hajdúsági fór. Jahmal Jones igazi vezére volt a DEAC-nak, nagyszerűen diktálta a tempót társainak, hol pontos dobásaival, hol látványos védekezésével hívta fel magára a figyelmet.

- Gratulálok a fiúknak, és szeretném megköszönni az egész csapat nevében a közönségünknek, hogy ilyen fantasztikus hangulatot teremtettek – nyilatkozta Berényi Sándor vezetőedző.

DEAC Kamilla Gyógyfürdő – Budapest Honvéd SE 100-59

A DEAC női kosárlabda csapata szintén nagyon izgalmas mérkőzést vívott a hétvégén a Vasas ellen, a két csapat szinte végig fej-fej mellett haladt. A végjátékban azonban Kovács Imre tanítványai koncentráltak jobban, és egypontos sikert arattak.

- Ezzel a győzelemmel továbbra is versenyben maradtunk a felsőházba való bejutásért, de nem lesz egyszerű dolgunk – mondta a debreceniek edzője, Kovács Imre.

DEAC – Vasas Akadémia 77-76

A Tolna-Mözs szinte átgázolt a DEAC női futsalcsapatán, tulajdonképpen már az első félidőben eldőlt a mérkőzés. Öt perc alatt háromgólos hátrányba került a DEAC, ami meg is fogta a csapatot. Bár a második félidőben jobban kijöttek a szorításból a debreceniek, a helyzetkihasználásnak továbbra sem voltak a magaslatán. A találkozó végén becsületgóllal szépítettek a hazaiak.

DEAC – Tolna-Mözs 1-8

A röplabdásoknak sem jött össze a győzelem

Visszavágott a Pécs az őszi, hazai vereségért a Debrecennek a férfi röplabda NB I. egyetlen szombati találkozóján. A baranyai együttes izgalmas csata végén egyenlített, majd a három pontot érő győzelmet is elkönyvelhette.

DEAC – PTE-PEAC C-Doki 1-3

Forrás: dehir.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések