Lassan két évtizedes hagyománya van a városban a lovasíjászatnak Bene Sándor emeritus nagykunkapitány vezetésével. Őket követve, pár éve megalakult a talpas – gyalogos – íjászokat összefogó szervezet is. Kötöny népei szombaton Fergeteg néven első alkalommal rendeztek teremíjász versenyt, amely a nagy hó miatt tényleg fergetegesre sikeredett.
– Miután a májusi szabadtéri íjászversenyeink a Ligeti futópályát körülvevő erdőben nagyon népszerűek, most szerettük volna újabb kihívás elé állítani hagyományőrzőinket – mondja Molnár Ferenc, a Karcagi Talpas Íjász Egyesület egyik alapítója. A verseny a január hónap régi elnevezéséről kapta a Fergeteg nevet. Amikor meghirdettük nem gondoltuk, hogy szó szerint fergeteges lesz, a nagy hó miatt sokan nem vállalták az utat, de a bátrabbak itt vannak Kecskemétről, Gyuláról is.
A kinti terepviszonyok között már rutinosan megvannak a célok, itt még nagyobb kreativitás kellett az első termes versenyre az egyszerűtől, a forgó célpontig, különböző nehézségi fokkal, tizenöt lőállás van. A megmérettetésben a tíz év alatti gyerekek külön versenyeznek az ifjúsági és a felnőtt indulóktól. A legtöbben tradicionális magyar íjjal lőnek. Mi, karcagi felnőttek, ma csak örömíjászkodunk, azaz versenyen kívül lőnek tagjaink, mert nem lenne sportszerű, ha rendezőként beleszólnánk a sorrendbe. A gyerekek természetesen díjakért lőnek.
A sámándobosok tüzes, pergő játéka után elkezdődik a verseny, ahol meglepően sok a tíz év alatti induló. A karcagi csapatban a Bereczki testvérpár már rutinos induló, pedig az idősebb fiú is csupán tízéves.
– Én három éve versenyzem – árulja el Zsolt.
– Nagyon jó, hogy anyáék támogattak, s megvették nekem az első íjat. Amióta íjászkodom, sokkal határozottabb lettem, jobban tudok koncentrálni a tanulásban is, s még erősödtem is, hiszen az íjat tartani kell. Ma már apa is velünk lő, anya pedig itt szurkol a nézők között nekünk – sorolja Zsolt, miközben az ötéves Zétény sűrűn bólogat mellette.
– Nagyon izgatottan várom a versenyt. Zsolti után kezdtem el íjászkodni, mert nagyon tetszett ez a szép öltözet – mutat kaftánjára a kislegény-, de az íj is. Anyáék meg azt mondták, ügyesebb is leszek, ha sokat gyakorolok. Már többször voltam dobogós is. Teremben versenyeztem már, az előbb néztük apával, itt most elég nehéz célok vannak, nagyon kell figyelni kell, hogy beletaláljak a pörgő kerékbe, de megpróbálok – ígéri meg Zéti, aki szerint még most a tesója az ügyesebb, de ő is szeretne sikereket elérni.
Kecskemétről Aradi Ágnes és Gál Ferenc megküzdött a hóval, mire Karcagra értek.
– A több órás út után, a csarnokba belépve fantasztikus hangulat fogadott bennünket, így megérte a rossz időben is elindulni – mondják határozottan. – Minden versenynek megvan a maga varázsa. Az erdőben nagyokat sétálunk a friss levegőn a célok között, míg itt, a teremversenyen a koncentrálásból is vizsgázunk. Állíthatom, a három év alatt, mióta lövök, határozottabb lettem.
– Bár csak egy éve, hobbi céllal kezdtem íjászkodni – veszi át a szót Ferenc, – most úgy tűnik, egy életre benne maradok, annyira megszerettem ezzel a laminált, dinamikus íjjal lőni. S kell- e a versenyzéshez szerencse? Egy pici igen. Van, amikor élből jön a siker és tarol az ember a célok között, de van, amikor ha fejre állok, akkor sem tudok jól lőni... – állítják a versenyzők.
