Egy törvényi változás értelmében a biztosító az eddigi másfél millió forint helyett ötmillió forintot is behajthat az autóson, mely ittasan vagy kábítószer hatása alatt okoz nagy anyagi kárral járó balesetet.
Bűncselekményt követ el az, aki alkohol vagy drog hatása alatt a volán mögé ül. Puzder Gyula független közvetítő, a BAG Kaposvár Biztosítási Alkusz Kft. munkatársa szerint a kötelező gépjármű felelősség (kgfb) biztosítás már eleve a kötelező jellege miatt sem örvend népszerűségnek az autós társadalomban. – Januártól emelkedtek a fizetendő díjak, és ezentúl aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt nagy anyagi kárral járó balesetet követ el, attól a biztosító akár ötmillió forintos kártérítést is visszakövetelhet – jegyezte meg. – A tényhez tartozik, hogy a 2009. évi LXII. törvényben már 2016. július elsejétől szerepel a visszkeresetre vonatkozó paragrafus, a biztosítók tehát már 2016 második féléve óta módosították az erre vonatkozó feltételt.
Egyáltalán ne legyenek részeg autósok
A biztosítási alkusz szerint arra nehéz választ adni, hogy hogyan értesülnek a törvényi előírásokon túl erről az autótulajdonosok és az üzembentartók, ám a törvény által előírt módon, s formában a Magyar Közlönyben, valamint a biztosítási feltételekben ezek a változások megjelentek, mindenki számára hozzáférhetőek.Felmerül a kérdés, hogy milyen mértékben lesz mindez elrettentő. – Az lenne üdvös, ha egyáltalán nem lenne ittas vezetés, s akkor bármekkora lehetne az összeg.
Ha az autós nem fizeti a biztosítási díjat, a biztosítók visszamenőlegesen is beszedhetik azt. – Behajtás csak akkor következhet, ha az elmaradásról értesítő levél során sem fizetik be az összeget – tette hozzá Puzder Gyula. – Az köztudott, hogy a kgfb-t is adó terheli, amit a biztosítónak kell beszedni, majd az államnak befizetni. Most már elég hatékonyan működik a Központi Gépjármű Nyilvántartás, s a rendszerből kiszűrhetőek a biztosítással nem rendelkező járművek. Az azok után járó fedezetlenségi díjra eső adót az állam behajthatja a biztosítóktól. A fedezetlenségi díjból pedig azok a károk rendezhetőek, melyeket a biztosítással nem rendelkező autósok okoznak.
Puzder Gyula szerint egyre több törvény és szabály vonatkozik az autóvezetésre. – Fontos, hogy a sokoldalas, aprónál apróbb betűs feltételekből a szerződéskötéskor megtörtént szóbeli tájékoztatás után otthon is olvassák el még egyszer az ügyfelek, hogy milyen tiltások, kizárások vannak.
0 Megjegyzések