Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Női kézi NB I: Csúfosan megégett Budaörsön a Siófok KC

Az MTK után újabb kínos vereségbe futott bele a Siófok, mely ezúttal Budaörsön kapott ki, a hazai csapatnak ez a harmadik sikere a bajnokságban, s a győzelemhez 24 gól is elég volt tőlük.
 A budaörsiek végig vezetve nyertek, a siófokiak az egész találkozón csak futottak az eredmény után. Az eső félidőben még eredményesen, hisz hatszor is támadhattak a vezetésért, ám egyszer sem sikerült azt megszerezni. Hogy partiban voltak, az annak is volt köszönhető, hogy Pastrovics tizenegy perc alatt öt ziccert is megfogott, aztán finoman szólva már neki sem ment, ahogy a csapatnak sem.

A fordulás utáni Siófokról már nehéz bármi jót is mondani, ebben a harminc percben mindössze nyolc gólra voltak képesek. Triscsuk háromszor, Nze-Miko és Erdősi kétszer, Janjusevic pedig egyszer talált be, míg a többiektől semmi…

Vélhetően Budaörsön sem gondolták, hogy huszonnégy lőtt góllal is le tudják győzni a somogyiakat. A hazai sikerben nagy szerepe volt a cseréknek is, hisz a félidőben beálló Juhos háromszor is betalált, Ivanics is besegített egyszer, míg Horváth edző kollégájával ellentétben hiába variált.

Budaörs Handball – Siófok KC 24-19 (12-11)
Budaörs, 750 néző. Vezette: Bonifert, Oláh.

Budaörs: Schneck – Ertl 2, Horváth B. 1, Hornyák Á. 4, Zsigmond, Pálos-Bognár 8(3), Mézes. Csere: Andrási (kapus), Szabadfi 2, Kiskartali 3, Karalyos, Juhos 3, Ivanics 1. Edző: Mihály Attila.

SKC: Pastrovics – Such, Janjusevic 1, Jezic 1, Nze-Minko 7(1), Triscsuk 6, Erdősi 4. Csere: Gercsó (kapus), Németh Cs., Agbaba J.,Ferenczy, M. Agbaba. Edző: Horváth Roland.

Hétméteres: 3/3(1/1), illetve 1/1(1/1).
Kiállítások: 6 (2), illetve 10 (6) perc.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések