Négy fiatal sétált és korcsolyázott át a Balaton jegén Siófokról Alsóörsre

Hatalmas élmény, ezt írják a Facebookon azok a fiatalok, akik a hétvégén átkeltek a Balaton jegén. Siófok és Alsóörs között három és fél óra alatt tették meg a tizenegy kilométer hosszú utat.
Eleinte még korcsolyáztak

A társaság tagjai a siófoki indulás utáni első három-négy kilométert korcsolyával tették meg, és ahogy az a siófoki meteorológiai obszervatóriumnak elküldött beszámolójukban olvasható: a korcsolyát a jégtorlódások és rianások miatt bakancsra cserélték, az északi parthoz érve az utolsó két kilométeren azonban újra korcsolyázható jégfelületen siklottak a célba. Az expedícióról szóló szöveges, fotós beszámolót Orbán Kinga készítette, aki azt írta, gondoskodtak a megfelelő mentőeszközökről, úgy vágtak neki a nem kis távolságnak.– Egyedül és hozzá nem értőként ez veszélyes lett volna. Nagyon szép volt. Hihetetlen mennyi formája van a jégnek– fogalmazott a fiatal lány, aki fotókat is küldött a meteorológusoknak.

Mások is átmehettek már így

Vélhetően nem a négyfős csapat volt az egyetlen, akik a hétvégén átmerészkedtek a Balaton egyik partjáról a másikra. Az átkelések többnyire nem publikusak, de tóparti feltételezések szerint az elmúlt napokban száznál is többen vállalták a kockázatát a nem mindennapi kalandnak a Balaton 30 centisre hízott jegén.
Horváth Ákostól, a siófoki obszervatórium vezetőjétől kérdeztük, hogy kérnek-e információt, segítséget a kalandorok a balatoni meteorológusoktól. A válasz nemleges volt azzal kiegészítve, hogy nem is mondhatnának mást, mint, hogy ne keljenek útra!

Az északi és déli part közötti túrának ugyanakkor Horváth Ákos meteorológus is volt már részese. 2011-ben a vízügy munkatársával és vízirendőrökkel mentek át Siófokról a túlsó partra, természetesen nem sport teljesítményként, de nem is céltalanul: jégméréseket és állapotfelmérést folytattak. A szakember azt mondja: a jégtáblákon haladva, egyikről a másikra átlépve baltával csaptak oda a jégre, hogy a repedés hangjából és mértékéből következtetni tudjanak a jég állapotára. 

Hízni már nemigen fog a jég

Horváth Ákos egyébként azt mondja, hogy negyed távolságig most is besétált kollegájával a Balaton közepe felé, és a friss jégmérés szerint 30 centiméter vastagok a jégtáblák. A meteorológus elmondta: a jég hízása ennél a vastagságnál már lelassul, sokkal vastagabb már nem igen lesz. Hozzátette: utoljára az 1990-es években volt ilyen jó jég a Balatonon. Ő maga még nem látott annyi embert a jégen, mint az elmúlt hétvégén, amikor a siófoki obszervatórium tornyának tetejéről csodás fotókat is készített a kiterjedt jégpályáról.

Forrás: sonline.hu

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!