A TV2 népszerű műsorvezetője legfrissebb blogbejegyzésében írta ki magából érzelmeit.
Sokaknak Ördög Nóra jelenti a sikeresség, a nőiesség, és nem utolsó sorban az anyaság mintaképét. Legalábbis sokáig próbált a TV2 műsorvezetője is megfelelni ezeknek az elvárásoknak. Mindig a maximumra törekedett. Aztán született két gyereke, akik mindent megváltoztattak az életében.
Be kellett látnia, hogy ő sem tud mindig mintaanya és feleség lenni.
„Az egy dolog, hogy nyolc év együttélés után a házasságomban már lazul a fegyelem – helytelenül persze, jegyzem meg csendesen –, de fel kell ismernem, hogy már a gyerekeim jelenlétében is össze kell kapnom magamat, ha példát szeretnék mutatni igényesség, ápoltság témakörben. Semmiképpen nem szeretném a folyamatos tökéletesség illúziójával – hiszen ez tényleg csak illúzió lehet 2 gyerek mellett…– az egy életen át tartó megfelelés csapdájába hajszolni a nőiességét épp most bontogató Micit” – vallott erről Nóri legfrissebb blogbejegyzésében a kisfelfedezo.hu-n. Tudja, sok minden változott az elmúlt évek alatt, ő azonban nem adja fel.
„2017-ben igyekszem bebizonyítani a gyerekeimnek, hogy a paradicsomos tésztán, a húslevesen, a virslin és még néhány basic kaján kívül más dolgokat is tudok főzni, ráadásul nem is rosszul. És akkor talán nem fordul elő legközelebb karácsonykor az, ami most szenteste történt, hogy Mici és Venci egy emberként bundáskenyeret követeltek tőlem ünnepi vacsora gyanánt…”

Meglepő vallomást tett Ördög Nóra
A TV2 népszerű műsorvezetője legfrissebb blogbejegyzésében írta ki magából érzel...
RÉSZLETEK 
Szörnyű szexbaleset: Pokoli kínokkal járt a mindent elsöprő orgazmus
A fájdalomtól reszkető örömlányon csak a helyszínre érkező rohammentők tudtak segí...
RÉSZLETEK 
Se bugyi, se más: pucéran tárja szét a lábait az olimpikon tornászlány
Rio aranyérmes sztárjait így még nem láthattad. Ledobja magáról a textilt Hosszú Katin...
RÉSZLETEK 
Gesztesi tíz év után kitálalt: Havas szerelmével üldözte Claudiát
A Tanár úr szerint a színész olykor túlzott alkoholfogyasztásának Liptai Claudia elvesztése az o...
RÉSZLETEK 
Csak a család lehet ott Klapka ravatalánál
Teljesül Klapka György vágya (†88): cigányzenével kísérik utolsó útjára a népszerű üzletembert....
RÉSZLETEK 
Tóth Vera a döbbenetes fogyásáról: „Így már teljes életet élhetek”
Csak úgy vibrál a levegő Tóth Vera körül, az énekesnő láthatóan nagyon élvezi az új testét. ...
RÉSZLETEK 
Dél-Amerikában érte a vádemelés híre Lajcsit
Galambos Lajost az ügyészség ötvenmilliós lopással és vesztegetéssel vádolja. A zenész eluta...
RÉSZLETEK
0 Megjegyzések