Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Megkezdődtek az előkészületek a túlélők hazaszállítására

Az Országos Mentőszolgálat megkezdte az előkészületeket a veronai buszbaleset túlélőinek hazahozatalára, kórházi elhelyezésük megszervezésére. 
Győrfi Pál elmondta: a mentőszolgálat főigazgatójának vezetésével hamarosan elindul a helyszínre egy szakemberekből álló csoport, hogy ott segítse a sérültek hazahozatalával kapcsolatos szervezői munkát.

Jelezte azt is, hogy már négy fővárosi kórház jelentkezett az OMSZ-nél, hogy teljes kapacitással állnak rendelkezésre.

Elmondta továbbá: a helyszínen derül majd ki, hogy melyik sérült mikor lesz szállítható, milyen módon hozható haza, sérülései alapján melyik kórház lesz a legmegfelelőbb számára.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések