Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Megdöbbentő! Kiderült, hogy a nők nézik a legtöbb leszbi pornófilmet

A világ legnagyobb pornóoldala, a Pornhub kiadta éves jelentését, amiből sok érdekes adatra fény derül. Összesen hány gigabájt pornót töltöttek le a felhasználók? Mely országokban nézik a legszívesebben, ahogy mások szexelnek? Mire, kire keresnek rá a legtöbben?
A Pornhub már negyedik éve minden januárban kiadja az előző évi statisztikáit, idén sem volt ez másként. A friss jelentésből kiderül, hogy a netes pornó még mindig iszonyatosan pörög, tavaly összesen mintegy 92 milliárd kisfilmet néztek meg a felhasználók – vagyis a Föld minden egyes lakosára 12,5 pornóvideó jutott 2016-ban. 

Ez nagyjából 3 milliárd gigabájt adatmennyiségnek felel meg, ami a Pornhub számítása szerint 194 millió pendrive-ra férne rá (ezek szerint 16 GB-os eszközökkel számoltak). Ha ezeket egymás mellé raknánk, 11 ezer kilométeren át kanyarognának, vagyis körbeérnék a Holdat. Mutatjuk mindezt egy infografikán is, amelyet az oldal készített: 
Az ábráról az is kiderül, hogy az emberiség tavaly összesen 4,6 milliárd órát, vagyis közel 525 ezer évet fordított pornónézésre. 

A kép alján a térképen látszik, hogy  az egy főre jutó oldalletöltésekben az Egyesült Államok vezet, itt minden lakosra 221 letöltés jutott 2016-ban, ahogy a Playboyban írták, ez "a legkanosabb ország". Az izlandiak is sokat töltenek a gép előtt a nagy hidegben, a dobogó harmadik fokára pedig az Egyesült Királyság küzdötte fel magát. Magyarország nincs az első tízben, ami nem is csoda, mert itthon visszaesett ez a filmes iparág. 

Mire kerestek rá a legtöbben? MILF, leszbikus, fekete, szadomazó, japán? 

Egy másik infografikáról az is kiderül, hogy a felhasználók mire kerestek rá a legtöbbször, e szerint a leszbikusok, a mostohaanyák és a milfek vezetik a listát: 
A tinik két helyet visszacsúsztak, a "leszbikus ollózás" viszont 28 helyet ugrott előre, könnyen kitalálható, hogy az erre keresők milyen pozitúrára voltak kíváncsiak.

Van a listán egy új belépő is, az "overwatch", ennek megoldását ne a szexuális kifejezések között keressük – az Overwatch ugyanis az év egyik népszerű videojátéka volt, ebben szerepelt pár karakter, aki megmozgathatta a játékosok fantáziáját.

Érdemes egy pillantást vetni a keresések nemek közötti megoszlására is, a "leszbikus ollózás"-t egyértelműen a női felhasználók húzták fel ennyire, a férfiak tizenötös toplistáján egyáltalán nem is szerepel. A pasikat ezek szerint a milfek, a mostohaanyák és mostohanővérek izgatják a legjobban, míg a csajok a leszbikusokra, az ollózásra és az édeshármasra gerjednek, a "nagy fekete farkak" épphogy lecsúsztak a dobogóról. 
A Pornhub rengeteg mindenre kiterjedő jelentéséből kiderül még többek között, hogy 
- rohamosan nő a virtuális valóságra építő VR-videók (és nézőik) száma, 
- a filmes karakterek közül a Suicide Squad Harley Quinnjére, a videojátékok karakterei közül Lara Croftra kerestek rá a legtöbben,
- a celebek közül Kim Kardashian volt a legnépszerűbb,
- Donald Trumpra is rengetegen voltak kíváncsiak, 2016-ban 874 százalékkal nőtt a keresések száma,
- egyetlen listázott szomszédunknál, Horvátországban nemzeti érzelműek a pornónézők, a legtöbben a "horvát" kulcsszóra kerestek rá. 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések