Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Még nincs lakása, de elköltözött párjától Nádai Anikó

Nádai Anikó és párja, Dániel január első napjaiban jelentették be, hogy öt év után véget ért a kapcsolatuk. Kettejüket már csak gyermekük, az alig másfél éves Patrik köti össze.
A Blikk információi szerint Anikó az, aki összepakolta az összes cuccát, és úgy döntött, elköltözik abból a házból, amit alig egy éve vásároltak és alakítottak át. A Budapest környéki, vízparti házban most Dániel­ egyedül maradt, annak ellenére, hogy Anikónak a kis Patrikkal nincs hova menni. 

Neve elhallgatását kérő forrásuk azt is elárulta, a műsorvezetőnőnek nincs lakása, ám ennek ellenére mindenképpen a fővárosban szeretne maradni, hiszen munkája az RTL-hez köti. Így addig, amíg nem talál magának megfelelő lakást, közeli barátoknál és ismerősöknél lakik.

Az információt Anikó és Dániel sem kommentálta. A műsorvezető menedzsere azonban elmondta: Nádai Anikó jelenleg szabadságát tölti, mivel ilyen állapotban megérdemli, hogy kicsit pihenjen..

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések