Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Már felesküdtek az első somogyi határvadászok

A határvadászképzés első ütemében részt vevő 532 tiszthelyettes rendőr, köztük harminchárom somogyi tett esküt Budapesten. Hazánkban 11 városban, megyénkben Barcson zajlik az oktatás: jelenleg két csoportban közel 60-an tanulnak, s az első csapat tagjai április végén fejezik be tanulmányaikat.
A kormány még tavaly nyáron döntött a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályainak 3000 fős bővítéséről, melynek megvalósításaként a korábbi határrendészeti igazgatóság mellé egy újabb igazgatóságot állítottak fel. Az országos toborzás szeptember elsején kezdődött meg.

Határvadász, őr-járőrtárs

A rendőrség tájékoztatása szerint a felvételi eljárás első szakaszában a fizikai, pszichikai és egészségügyi vizsgálatok zajlanak, amit pályaalkalmassági beszélgetés követ, majd a Nemzeti Védelmi Szolgálat életvitel ellenőrzésével zárul az eljárás. A felvételi követelményeknek megfelelt jelentkezők a felnőttképzési rendszerben regisztrált képesítést – őr-járőrtárs rész-szakképesítést – szereznek, majd a határvadász szolgálat ellátásához szükséges kiegészítő felkészítésben részesülnek. Szolgálati jogviszonyukkal járó kötelezettségeiket és tanulmányi feladataikat a munkáltatóval kötött szerződések rögzítik.

Őrmesteri rendfokozatban szolgálnak majd

– A képzések a rendészeti tanintézetek felügyelete mellett kihelyezett helyszíneken folynak – áll a rendőrségi tájékoztatóban. Ezeket a leendő szolgálati hely, illetve a pályázó lakhelyének körzetében jelölték ki. A résztvevők maximum 34 fős csoportokban folytathatják tanulmányaikat. Az első képzési ütemben, november elején 11 képzési helyen, 21 tancsoportban, 574 fő részvételével indult oktatás április végén fejeződik be.

Barcson kívül Budapesten, Körmenden, Debrecenben, Kiskunhalason, Nyírbátorban, Miskolcon, Pécsen, Orosházán indult képzés továbbá Szegeden és Szolnokon. Megyénkben az első ütemben 34-en kezdték el a tanulmányaikat, a másodikban 29-en. Az iskolarendszerű képzésben tanulók a sikeres vizsgák után a Készenléti Rendőrség hivatásos állományában – őrmesteri rendfokozatban – teljesítenek majd szolgálatot.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések