Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Kétszáz adag étellel segítették a rászorulókat

Mintegy kétszáz adag gulyáslevessel, mellette pedig kenyérrel és forró teával segítette a rászorulókat szombaton Békéscsabán, az egyik étterem udvarán az MSZP.
Miklós Attila, az MSZP békéscsabai elnöke elmondta, hogy országosan háromezer adag ételt osztottak ki a nehéz körülmények között élők között, Békés megyében Gyulán és Eleken volt már akció.

Elmondta, hogy az önkormányzat szociális osztálya, a városi nyugdíjas szervezetek révén értesítették a lehetőségről a rászorulókat, illetve a választókerületi irodában is kaphattak ingyenes ebédre szóló jegyet a nehéz körülmények között élők, de amíg el nem fogyott a gulyásleves, addig minden jelentkezőnek osztottak ételt szombaton.

Miklós Attila emlékeztetett, hogy a szocialista pártnak nem ez volt az első és egyetlen jótékonysági kezdeményezése. A Szent István térre például sálakat helyeztek ki, amit elvihettek azok, akiknek meleg téli holmira volt szükségük, valamint karácsony előtt egy gyűjtés eredményeként tartós élelmiszerekkel és ruhákkal tették boldogabbá több család ünnepét.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések