Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Hótakarítás helyileg: munkával, felajánlással segítenek a lakosok

A nagy hó mindenhol feladja a leckét, amikor el kell takarítani. A kistelepüléseken pedig talán még inkább, ahol többnyire nincsenek erre szerződött cégek.
– Összesen kilenc utca van a faluban és a településnek nincs külön, a hókotrásra alkalmas járműve, eszköze – mondta érdeklődésünkre a térség legkisebb települése, Jászivány polgármestere, Tari András.

– Hosszú évek óta egy helyi vállalkozó indul útnak, amikor megkezdődik a havazás. Beül a traktorba és a tolólappal felszerelt járművével takarítja meg a belső utakat. Nincs külön keret arra, hogy a hó eltakarítását finanszírozzuk, felajánlásból, a segítségnyújtás szándékával végzi el a munkát. Ahová pedig járművével nem tud eljutni, illetve a járdákat a helyi közfoglalkoztatottakkal együtt takarítjuk meg.

A polgármester hozzátette, hogy ez a településen teljesen természetes dolognak számít. Az elmúlt hétvégén például a szociális tűzifaprogram keretében szállították a tüzelőt a rászorulóknak, de meghibásodott a traktor. Azonnal volt olyan helybéli, aki vállalkozott rá, hogy saját járművével segít, hogy minél gyorsabban eljusson a tűzifa a házakba.

Az utak takarításával kapcsolatban felmerülő költségeket – döntően a téli szezon előtt beszerzett útszóró só anyagi fedezetére – a település fenntartás költségvetési keretéből biztosítják Jászágón. 

– A hideg időjárás beköszönte előtt közel százezer forintot fordítottunk a szóróanyag beszerzésére – mondta érdeklődésünkre Mozsár Lászlóné polgármester.

– Az úttakarítás, a hókotrás azonban inkább a helyi vállalkozó felajánlott segítségével valósul meg.

A településvezető elmondta, nincs arra szükség, hogy az önkormányzattól külön jelezzék az úttakarítás szükségességét. 

– Minden kérés nélkül elindulnak erőgépeikkel a helyiek. Egy ilyen nagyságú településen nem működik másként a falu, csak ha segítjük egymást. Ráadásul nemcsak a belső utakon tolják el a havat, hanem a falu környékén az összes lakott tanyához biztosítják a bejárást. A járdák takarítását pedig egyrészt az intézmények munkatársai, az önkormányzat dolgozói végzik el.

Összefogásra, együttműködésre van szükség

A belterületi utak takarításának jelentős részét az önkormányzat traktorára szerelt lappal oldják meg Jászboldogházán, de nagy segítséget jelent itt is a helyi vállalkozók munkája.
– Két vállalkozó segít már évek óta, ha nagy mennyiségű havat kell eltakarítani – mondta Szűcs Lajos polgármester.
– Ha a legutóbbihoz hasonlóan rövid ideig tart a havazás, és nem napokig kell az utat takarítani, akkor lényegében támogatásként ajánlják fel a településnek a munkát. Amennyiben napokon át zajlik a munka, természetesen hozzájárulunk a költségeikhez. A helyi közutak fenntartására fordítható összegből tartalékolunk télre, amiből fedezni tudjuk a felmerülő költségeket. A járdák takarítását pedig az intézmények dolgozói végzik, illetve a családi házak előtt az adott porta tulajdonosa. Ott szokott gond lenni, amelyik ház lakatlan, mert a tulajdonosai vagy elhunytak, vagy nem a településen élnek. Ilyenkor az önkormányzat alkalmazottai takarítják el a lehullott havat a járdáról – tudtuk meg a polgármestertől.

Forrás: szoljon.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések