Színészóriásoknak kijáró vastapsot kaptak a Nemzeti Színházban az „Év sportolója – gála” főszereplői, 2016 csillagai. Hosszú Katinka ötödször, Szilágyi Áron első ízben nyert, a csapatok versenyében a labdarúgó-válogatott lett az első.
A külsőségek is jelezték, hogy nem akármilyen eseménnyé nőtte ki magát az „Év sportolója – gála”. A helyszínválasztás, az élő egyenes tévéközvetítés és az olyan sztárvendég, mint a világbajnoki ezüstérmes francia futballista, Claude Makélélé jelenléte is azt sugallta, hogy komoly rangra emelkedett a rendezvény, és az érintettek számára is fontos lett az idén rekordszámú (370) sportújságíró szavazata alapján kialakult lista.
Nos, ahhoz már a voksolás előtt sem igen fért kétség, hogy az év női sportolójának járó díjat Hosszú Katinka vagy Kozák Danuta kapja majd. Az úszónő három arany mellett egy ezüstérmet is begyűjtött az olimpián, míg kajakozó riválisa „csak” az aranyak számában vehette fel vele a versenyt. És ezúttal is családi siker született, mert a legjobb edzőnek járó cím Katinka párjáé, Shane Tusupé lett. A férfiak között a londoni címét Rióban megvédő kardvívó, Szilágyi Áron lett a legjobb.
Aligha okozott meglepetést, hogy az Év csapata díjat az Európa-bajnokságra kijutott – és ott jól szereplő – labdarúgó-válogatott kapta.
A korábban sokat szapult játékosok egységbe forrasztották a szurkolókat, az országot, és a nagyvárosokban szilveszteri hangulatot teremtettek nyáron.
További díjazottak
Év férfi labdarúgója: Király Gábor
Év női labdarúgója: Jakabfi Zsanett (az MLSZ Év női játékosa cím alapján kapta a díjat)
Év fogyatékos férfi sportolója: Tóth Tamás (úszó)
Év fogyatékos női sportolója: Krajnyák Zsuzsanna (kerekesszékes vívó)
Év fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzője: Beliczay Sándor (Osváth Richárd, Hajmási Éva – kerekesszékes vívás)
Év fogyatékos csapata: Női kerekesszékes vívóválogatott
MLSZ-életműdíj: Göröcs János
MSÚSZ–MOB-életműdíj: Kulcsár Győző

0 Megjegyzések