Egy kislányt kísértem haza a Dobó utcába, mert sírt, három kutya vette közre — mesélte olvasónk, aki azzal hívta fel szerkesztőségünket, hogy tarthatatlan állapotok vannak a faluban.
— Falkában rohangálnak a gazdátlan kutyák a település utcáin. Félnek tőlük a gyerekek, az idősek, de nincs ez korhoz kötve — sorolta személyes tapasztalatait Csík Imréné. Azt már Maronka Lajos polgármestertől tudtuk meg (a hivatalban éppen egy hódmezővásárhelyi vállalkozóval kötötték a szerződést az ügy megoldása érdekében), hogy felhívást tettek közzé, s kérték a falubelieket, a kutyáikra jobban vigyázzanak.
— Tarthatatlan ez az állapot. Rossz kerítés (vagy nincs is), nyitott kapuk és a kutyák gond nélkül az utcára jutva riogatják a gyanútlan járókelőket. A falkában lévő állatok zöméről tudjuk, kinek az ebe. Felelőtlen állattartó az, aki nem vigyáz arra, hogy a kapun belül maradjon a kutyája — sorolta a település vezetője. Elárulta, hétfőn érkezik a vállalkozó és a kóborló ebeket begyűjti.
A polgármester úgy fogalmazott ez az eset ráirányította a figyelmet arra, hogy kell ebrendelet a településen is.
Forrás
Forrás
0 Megjegyzések