A hideg beköszöntével elmaradtak a madarak az etetőkről az idei télen, a megszokottnál jóval kevesebb szárnyas jár eleségért azokra a helyekre is, ahol évek óta rendszeresen etetik őket. Szakemberek szerint az ok többek közt az, hogy az északi vendégek az enyhe telek miatt kisebb számban indultak meg hazánk felé. Az itt telelők pedig a rendkívüli hideget érzékelve délebbre húzódtak.
– Az előző években ilyenkor tömegével érkeztek az etetőmhöz a madarak, most alig-alig látni néhányat – mutatott Molnár Marcell, a Magyar Madártani Egyesület Kaposvári Helyi Csoportjának elnöke jutai birtokán kihelyezett etetőjére. Az egyetemi tanár évtizedek óta eteti a madarakat novembertől márciusig. – Engem is meglepett, hogy az utóbbi hetekben elmaradtak a madarak, csupán néhány verebet látni – tette hozzá.
Véleménye szerint három oka van annak, hogy az idén kevés madár jár a házakhoz eleségért. – Az egyik, hogy az utóbbi években nemcsak itthon, hanem Európa és Ázsia hatalmas északi térségeiben is enyhén és hómentesen indult a tél – mondta. – Így az évszakhoz képest kedvező időjárás miatt kevesebb madár indult meg északról délre, a Kárpát medencébe. Ráadásul a nálunk telelő madarak bőven találtak magokat a mezőkön, így több szárnyas nem húzódott be a lakott területekre és az etetőkre.
Hamar megérzik a hideget, inkább elrepülnek
A másik ok, hogy a madaraknak kiváló képességük van arra, hogy megérezzék a hideget, már napokkal a front megérkezése előtt. Így a hideg és a hó elől délebbre húzódtak. Egy-egy kismadár naponta akár több száz kilométert is tud repülni, így ott már könnyedén átvészelhetik a telet. S az is ritkíthatja az etetőknél a madarakat, hogy egyre többen raknak ki eleséget, ha csak az én településemet nézem, néhány éve még csak én etettem. Ma már 7-8 családról tudok, akiknél van madáretető. Az amúgy is csökkent madárlétszám, így több helyen oszlik meg.
Azért ne adjuk fel!
A helyi elnök azonban arra is felhívta a figyelmet, ugyan az mindenképpen pozitív, hogy évről-évre többen etetik a madarakat, ám fontos, hogy akik elkezdték, folyamatosan szórjanak ki magokat. A madáreleségen kívül arra is ügyelni kell, hogy legyen víz az itatóban is. Tegyünk ki langyos vizet, hiszen a fagyokban nem találnak innivalót a madarak. Bár a hóból is tudnak csipegetni, de a már fagyott hólevet nem tudják feltörni. A Balaton-partiak pedig az itt maradt hattyúk etetésében tudnak segíteni. Mivel nyáron folyamatosan élelemmel látták el a nyaralók a hattyúkat, a madaraknak eszük ágában sem volt délebbre repülni a tél beálltával. Most azonban a befagyott tóban nem találnak táplálékot. – Negyven hattyú azonban már biztosan megmenekül az éhhaláltól, őket a hévízi lefolyóhoz szállítottak a Magyar Madártani Egyesület munkatársai – mondta Molnár Marcell. – Azonban maradtak még a Balaton befagyott jegén is, s aki etetni szeretne kenyér helyett, kukoricával vagy nyúltáppal kínálja őket.
Forrás: sonline.hu
