Magabiztos győzelemmel nyitotta a felkészülési mérkőzések sorozatát a Kaposvári Rákóczi FC együttese, melyben több próbázó is jó teljesítmény nyújtott.
Az NB II.-ben a 16. helyen álló HR-Rent Kozármisleny ellen játszotta első felkészülési mérkőzését a harmadosztály Nyugati csoportjában a harmadik helyen telelő Kaposvári Rákóczi FC együttese. A kaposváriaknál több próbajátékos is lehetőséget kapott, hiszen a kapuban Gőcze Gergő kezdett, míg a védelemben Gál Szabolcs kapott lehetőséget. A somogyi zöld-fehérek a magasabb osztályban szereplő ellenfelükkel szemben sokkal több lehetőséget alakítottak ki az első félidőben, amelyből Hujber Tamás révén egyet gólra is váltottak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hazaiaknál heten sem tudták vállalni a játékot sérülések és betegségek miatt.
A második félidőre szinte teljes sort cserélt Artner Tamás, a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője, akinek csapata Kertész Tamás duplájával és Zsivoczky Péter találatával fölényes győzelmet aratott, a hazaiak csupán szépíteni tudtak. A kozármislenyiek így a második felkészülési mérkőzésüket is elveszítették, hiszen az elsőn, a szintén NB III.-as Szekszárdtól kaptak ki.
– Viszont láttam az edzésen gyakorolt dolgokat, ennek egy edző mindig örül – nyilatkozta a találkozó után Artner Tamás. – Taktikailag rendben volt a mérkőzés, a játékosok remekül alkalmazkodtak a három védős rendszerhez. Jók voltak a labdaszerzések, ezekből sok támadást tudtunk indítani. Az első félidőben még kihagytuk a helyzeteinket, nem voltam megelégedve a helyzetkihasználással, a másodikban viszont már maximálisan kihasználtuk a lehetőségeinket.
– Gőcze Gergő egy azonnal bevethető kapus, Gál Szabolcs meggyőzte a szakmai stábot a teljesítményével, Máyer Milánt pedig szeretnénk még egy mérkőzésen megnézni – mondta a próbázókról Artner Tamás.
A csapattól a felkészülési időszakban eddig többen távoztak, hiszen Gyenes Andrásra, Házi Bencére, Kozics Barnabásra, Lőrincz Bencére és Petrók Viktorra sem számít a továbbiakban a szakmai stáb.
Kertész Tamás csereként beállva duplázott
HR-Rent Kozármisleny–Kaposvári Rákóczi FC 1–4 (0–1)
Kozármisleny. V.: Molnár Á.
Kozármisleny: Ipacs – Kiss M., Lantos, Causic, Varga M. – Gubacsi (Zsebe), Kocsis – Pajor (Beke), Szekszárdi, Bailo – Kemény. Vezetőedző: Kovács Zoltán.
Kaposvári Rákóczi FC: I. félidő: Gőcze – Vadas, Gál, Lakatos G. – Nagy J., Pintér A., Nagy K., Szakály A., Hadaró – Jovánczai, Hujber. II. félidő: Slakta – Márton A., Gál, Godzsajev, Hampuk, Zsivoczky, Vajda R., Máyer, Hadaró, Horváth F., Kertész. Vezetőedző: Artner Tamás.
Gólszerzők: Kemény, illetve Hujber, Kertész 2, Zsivoczky.
Siófoki vereség az első edzőmeccsen, rúgott gól nélkül
Első edzőmeccsén kikapott a másodosztály 14. helyén telelő BFC Siófok az élvonalbeli Paks ellen Szekszárdon. A balatoniak keretében ezúttal nem akadt új labdarúgó, pedig nagy szükség lenne legalább minőségi támadóra, hisz a húsz őszi bajnokiból tízen képtelenek voltak gólt szerezni a siófokiak. Sőt, a szezon hátralévő részét vélhetően kihagyó Futó mellett ezúttal Kozma és Szalai is hiányoztak. – Azzal főzünk, ami van – mondta Kopunovic edző. – Sokat dolgozunk ezekben a napokban, napi két edzéssel ezért elégedett vagyok a látottakkal, szoros meccset játszottunk egy kemény ellenféllel szemben.
Paks FC – BFC Siófok 1-0 (0-0)
BFC Siófok: Tajti (filipánics) – Szilágyi, Mogyorósi, Czingráber, Farkas N. – Nagy D. (Kovács D.), Gál (Micsinai), Berde, Gréczi – Petneházi (Nagy R.), Elek (Pendl).
Gólszerző: Kecskés 85. perc.
