Debrecenben is gyászolják a veronai buszbaleset áldozatait – videóval

Fekete zászlók lobognak a közintézményeken, s több iskolában megemlékeztek az olaszországi buszbalesetben elhunytakról.
A Tóth Árpád Gimnáziumban gyertyát gyújtottak az áldozatok emlékére
Országszerte a pénteki veronai buszbalesetben elhunytakra emlékeznek a nemzeti gyásznapon. A debreceni közintézményekre is kitették a fekete lobogót. Debrecen több iskolájában szerveztek megemlékezést. A Tóth Árpád Gimnáziumban egy perces néma csenddel, egy rövid műsorral és gyertyagyújtással adóztak az áldozatok emlékének.

Fenyősné Kircsi Amália, a Tóth Árpád Gimnázium igazgatója elmondta, nagyon megrázta a diákokat és a pedagógusokat a tragédia híre. Sok diák hétfőn feketébe öltözve ment iskolába.

„Arra kértem a tanárokat, hogy az első órában beszélgessenek a diákokkal, és segítsék a tragédia feldolgozását. Az iskolapszichológusunk is küldött anyagokat a kollégáknak, melyekben útmutatást ad arra, hogy hogyan közelítsék meg a gyászreakciót és hogyan segítsenek a diákoknak” – hallhattuk Fenyősné Kircsi Amália.

Az iskolában egy emlékhelyet is kialakítottak, ahol a diákok egy gyertyával kifejezhetik együttérzésüket és leróhatják a kegyeletüket. Az iskola minden évben szervez sítábort Olaszországba, s ugyanazon az útvonalon közlekednek, mint amelyen a szerencsétlenül járt busz is tartott haza, így még inkább megérinti a diákokat a tragédia.

Mint ismert, péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott. A kormány a buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére a hétfőt nemzeti gyásznappá nyilvánította.


Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!