Kiváló teljesítményt nyújtva, veretlenül nyerte meg a budapesti Olimpici Grand Prix serdülő párbajtőrvívó versenyét Keszthelyi Zsombor, a békéscsabai Alföld Vívó Akadémia üdvöskéje. A klubtárs Szabó Bence is csak egyszer kapott ki a verseny során, éppen Zsombortól, mégpedig a verseny döntőjében.
— Ritka kellemes helyzet egy edző számára ha két tanítványa vívja a döntőt, ezúttal ez történt — jegyezte meg érthető büszkeséggel Galli Zsolt, a két kis vívó felkészítője.
— Zsombor és Bence is veretlenül végzett a csoportjában, így az egyenes kieséses táblát az első és második helyről kezdték. Egy-egy asszót leszámítva, mindketten magabiztosan nyerték mérkőzéseiket, így egymással vívhattak az első helyért. Az első harmadban fej-fej mellett haladtak, aztán a másodikban Zsombor néhány szép csuklószúrással a maga javára döntötte el a mérkőzést.
Az Alföld Vívó Akadémia jobb eredményei.
Gyerek lány (79 induló):
10. Oláh Lili,
18. Bencsik A.
Serdülő fiú (91):
1. Keszthelyi Zsombor,
2. Szabó Bence.
A Kondorosi Vívók SE egy éremmel gazdagodtak Tusjak Adrián révén, akinél a saját korosztályában csak egy pengeforgató bizonyult jobbnak, de ezzel együtt is nagy előnnyel vezeti a ranglistát. A serdülőknél nagy meglepetésre kikapott a harminckettes táblán, így a ranglistán az első helyről a harmadikra csúszott vissza.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A Kondorosi Vívók SE eredményei.
Gyerek fiú:
10. Paulik Tamás,
24. Tusjak D.
Gyerek lány:
28. Kovács E.,
30. Hricz L.
Újonc fiú (102):
2. Tusjak Adrián,
22. Barabás L.,
26. Vajgel P.
Serdülő fiú:
20. Tusjak A.,
21. Szarka B. Törpi lány (36):
24. Hricz H.
Forrás: beol.hu

0 Megjegyzések