Nyílt levelet írt a márciusi választások előtt az állampolgároknak Mark Rutte holland kormányfő, amelyben közölte: aki nem tiszteli az ország szokásait és értékeit, az távozhat.
![]() |
| Forrás: Sputnik/Stringer |
Azoknak az embereknek,
akik „nem hajlandóak alkalmazkodni, és bírálják az értékeinket” „normálisan kell viselkedniük, vagy el kell menniük”
– írta Rutte egész oldalas cikkében, amelynek a brit Guardian szerint célja, hogy szavazókat csábítson el a bevándorló- és muszlimellenes Szabadságpárttól.
A hollandok „egyre kényelmetlenebbül érzik magukat” azokkal szemben, akik megsértik a szabadságjogokat, amelyeket élveznek, mióta az országban élnek, akik „zaklatják a melegeket, vagy a rövid szoknyát viselő nők után fütyülnek, illetve rasszistának bélyegzik az átlagos hollandokat” – fogalmazott a kormányfő.
Rutte – akinek liberális pártja nem egészen két hónappal a választások előtt némileg elmarad a Szabadságpárttól a felmérések szerint – osztja honfitársai érzelmeit.
„Ha alapjaiban elutasítják ezt az országot, akkor jobban szeretném, ha távoznának”
– írta.
Üzenet
A kormányfő üzenete több holland lapban is megjelent. Rutte interjút is adott az Algemeen Dagdladnak, amelyben példaként felhozott egy bizarr esetet. A holland emberjogi tanács elítélt egy közlekedési vállalatot, amelyik nem vett fel buszsofőrnek egy férfit, mert nem volt hajlandó nőkkel kezet fogni.
„Nem lehet jogszerű, hogy egy buszvezető kijelentse: nem vagyok hajlandó kezet fogni egy nővel, mert az nem egyezik a hitemmel – mondta Rutte a lapnak. – Az ilyen dolgok miatt lázadoznak az emberek. Mert nálunk az a szokás, hogy kezet rázunk egymással.”
„Ez az üzenet mindenki számára: ha nem szeretnek itt lenni, hagyják el az országot, menjenek el
– folytatta.
– Van választásuk, nem igaz? Ha olyan országban él valaki, ahol megőrül a szokásoktól, akkor van választása. Elmegy. Nem kötelező itt élni”
– fogalmazott a kormányfő.
Forrás: origo.hu

0 Megjegyzések