A francia Nizza csapata érkezik a Tiszaligetbe

A negyedik forduló mérkőzéseivel folytatódnak a Bajnokok Ligája küzdelmei. Az A csoportban a Szolnoki Dózsa-Közgép a francia Olympic Nice csapatát fogadja ma este hat órakor a Vízilabda Arénában, ahol ott lesznek a Sport2 Tv kamerái is.
Miután a szolnoki legénység decemberben előbb a Magyar Kupát, majd a Szuperkupát is megnyerte, így „már csak” két fronton, a honi bajnokságban és a Bajnokok Ligájában érdekelt. Természetesen az utóbbi két sorozatban is komoly tervei vannak a csapatnak. A bajnokság alapszakasza ugyebár két csoportban zajlik. Az A jelű nyolcast vezeti a címvédő szolnoki együttes, ha valami komoly defekt nem következik be, meg is nyerik csoportjukat Kis Gáborék, aztán jöhet a középrájátszás. A heti folytatásban a Vasas vendégei lesznek a dózsás pólósok szombaton, a fővárosban.

A másik frontvonal a Bajnokok Ligája főtábláján húzódik. Azt tudni kell, hogy a szolnoki csapat biztos résztvevője a májusi hatos döntőnek, de az nem mindegy, hogy csoportelsőként, vagy más helyezéssel várhatja a finálét. A csoportelsők ugyanis egyből az elődöntőbe jutnak, míg a második és harmadik helyezetteknek előbb még a középdöntőt is le kell játszaniuk.

Maradva a csoportkörnél, a szolnoki csapat első meccsén Vámos Márton emlékezetes, utolsó másodperces bombagóljával 9–8-ra nyert az OSC vendégeként. A folytatásban hazai környezetben 5–5-ös döntetlent játszott az elmúlt évadban finalista görög Olympiaikosszal. Majd legutoljára, 10–9-re nyertek Varga Dénesék az elmúlt szezonban Európa Kupa-győztes olasz Brescia uszodájában. Most az utóbb emlegetett mindhárom vetélytársnál könnyebb ellenfél, a pont nélkül álló francia Olympic Nice legénysége érkezik ma este a Vízilabda Arénába.                
     
– Egy percig sem vehetjük félvállról soros ellenfelünket – mondta Cseh Sándor, a szolnoki gárda vezetőedzője. – Egyrészt a francia vízilabda feljövőben van, másrészt a Bajnokok Ligájában nincsen gyenge csapat, mindenkivel szemben a maximumot kell nyújtani minden mérkőzésen. Arról nem is beszélve, ha meg akarjuk nyerni csoportunkat, akkor nem hibázhatunk.

A sokszoros bajnok francia csapat két meccset tudott le hazai környezetben. Előbb a német Spandautól 8–6-ra, majd az OSC-től 13–7-re kapott ki. Egyetlen idegenbeli találkozóját 15–2-re bukta el az Olympiaikosz otthonában.

– Nem téveszthet meg bennünket, hogy a Nizza a vártnál is gyengébben szerepel a csoportunkban – nyilatkozta lapunknak Zsivko Gocics, a Dózsa csapatkapitánya.

– Mint tudjuk, a francia vízilabda sokat fejlődött az utóbbi években, hiszen kijutottak az olimpiára is. Azt tudni kell, hogy a Nizza csapatára épül a francia válogatott, mellettük jó légiósok is szerepelnek soraikban. Csak akkor tudunk nyerni ellenük is, ha százszázalékos koncentrációval vízilabdázunk.

Forrás

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!