Gőzerővel készül a Csabai Csirkefogók VK OB I B-s csapata a február második felében folytatódó hazai bajnoki pontvadászatra, amelynek egyik állomása az e hét végi, hódmezővásárhelyi nemzetközi felkészülési vízilabdatorna, illetve az azt egy nappal megelőző, a romániai Kolozsvár elleni kétkapus tesztmérkőzés volt.
Kezdjük a pénteki kétkapus edzéssel. Mint korábban megírtuk, a romániai CSSV Cluj Napoca, Kolozsvár gárdája érkezett Békéscsabára vendégként, hogy tesztmérkőzésen gyakorolja a meccshelyzeteket a két felnőtt együttes. Majdnem a komplett, teljes csabai játékosállomány részt tudott venni az eseményen, ahol számolatlanul dobálták a gólokat a csapatok. Mindez jó „előszélnek” bizonyult a másnapi, szombati hármas nemzetközi torna előtt, amelyet a Hódmezővásárhelyi VSC rendezett a Csongrád megyei város remek uszodájában.
A Csabai Csirkefogók VK együtteséből akadt azért hiányzó: Józsa Tibor influenzával küszködik e napokban, Rácz Norbert munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudott részt venni a tornán, Mucsi Zsolt sítáborban van. A kettős játékengedéllyel rendelkező két fiatal szentesi játékos, Tóháti Ádám és Flajsman Dávid pedig „fő” csapatával egy pécsi tornán szerepelt ugyanebben az időben.
Akik viszont ott voltak Hódmezővásárhelyen: Gál Lajos, Szentesi Máté (kapusok), Németh Dániel, Tinka Norbert, dr. Makra Zsolt, Szabó Zoltán, Ajtai Miklós, Bodor Csanád, Szeles Ákos, a fiatalabbak közül pedig Péter Szabolcs, Tifrea Ovidiu, Tóth Krisztián, Zsilák László és Pop Leonard.
Ami pedig az eredményeket illeti: mivel a hódmezővásárhelyiekkel döntetlent játszott a csabai csapat, ugyanakkor a házigazdák öttel dobtak többet a Kolozsvárnak, mint a Csirkefogók, ezért a Csongrád megyeiek lettek a tornagyőztesek jobb gólkülönbséggel. Eredmények: Csabai Csirkefogók VK—CSSV Cluj Napoca, Kolozsvár 20—9, Hódmezővásárhelyi VSC—Csabai Csirkefogók VK 17—17. Hódmezővásárhelyi VSC—CSSV Cluj Napoca, Kolozsvár 25—9.
A torna végeredménye: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 4 (42—26), 2. Csabai Csirkefogók VK (37—26), 3. CSSV Cluj Napoca, Kolozsvár 0 ponttal.
— Látszik, hogy egy hosszabb pihenő időszak után, a felkészülés elején vannak a csapatok, ugyanis nem a védekezésekről fog elhíresülni a torna — tudtuk meg Kádár Józseftől, a békéscsabaiak vezetőedzőjétől. — Rengeteg gól esett, minden csapatrész jól muzsikált a támadások során. Igyekeztem, hogy minden játékos sokat legyen a vízben a meccsek során.
Összességében jó és hasznos volt a torna a februárban folytatódó bajnoki szakasz előtt.

0 Megjegyzések