Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

A baj itt kezdődik! Katolikus egyetemeken hirdetik a burka viselését!

A milánói katolikus egyetem muszlim docense a burka viselését hirdeti.
A pápa az Al Pais baloldali lapnak adott múlt heti interjújában a hamis identitásukat falakkal és kerítésekkel védő európai populistákat ostorozta. Egyenesen Hitlerre vezette vissza az európai populizmust, aki hamis identitást adott az embereknek, amely identitást ők megváltónak tartottak a válságban, így megválasztották az őket azzal megajándékozó ifjú Hitlert, majd az a pusztulásba vitte őket.

Valójában azok, akiket Ferenc pápa európai populistaként tart számon, igazából a zsidó-keresztény-szekuláris identitást védik, de sebaj, lépjünk túl azon, hogy miért is lenne ez a pápa szerint az hitleri árja tan, és próbájuk megérteni, hogy milyen identitást is várna el ő a mai Európától. Ennek megértése valószínűleg hosszabb időbe fog telni, mivel a pápa maga ezt még nem fejtette ki, és türelmesen apróbb momentumokból és mozaikokból kell egyelőre összetennünk azt, hogy mit is lehet az az új európai identitás, amit a keresztény egyház feje kívánatosnak tart.

Íme máris itt egy ilyen megdöbbentő momentuma annak az európai identitásnak, amelyet az olasz katolikus egyház pártfogol. A populista olasz hírportál szerint vitát váltott ki a milánói katolikus egyetem egyik új docensének, Gabriele Iungonak a kinevezése, aki olasz származású, de áttért a muszlim vallásra.

A múltban Iunga erőteljesen dicsérte a "kulturálisan jól nevelt nőket, akik királyi méltósággal fátyollal fedik be a fejüket", szembeállítva őket a nyugati társaikkal, akiket "a társadalom arra kényszerít, hogy fájdalmas nehézségekkel cipő sarkakon járjanak". Ezek olyan kijelentések, amelyeket nem fogadhatunk el kulturálisan, mivel megalázó a nőkkel szemben.

Egy másik híradás szerint maguk a laikus muszlimok sem fogadták lelkesen Iunga eme szavait, amelyek egy a "Szuper diverzitás a városi vallási helyekben" címet viselő torinoi konferencián hangzottak el. Az Ifjú muzulmánok szervezete azonban figyelemre sem méltatta őket, azzal megerősítve az burkát pártoló és cipősarok ellenes radikális muszlim előadót, hogy valóban, ha "a mai időkben, ha egy nő védelmezni akarja a méltóságát, akkor fátyolt visel".

Mindezek ellenére a katolikus egyetem így védte meg új docensét: "Iungo egy áttért olasz – jelentette ki Paola Branca, az egyetem mesterképzésnek a vezetője és tanára – Medinában tanult, és habár egy ortodox vonalat követ, szufi inspirációjú."

Forrás: ilpopulista.it

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések