Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

A 20. század elejét idézi meg a Kié vagy, mondd? című zenés előadás

Az 1920-as, 1930-as évek világát idézi meg Szávai Viktória és Adorjáni Bálint Kié vagy, mondd? című zenés előadása, amelyet szombaton mutatnak be a Gödör Klubban.
Mint Szávai Viktória az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában elmondta, a darab anyagát Adorjáni Bálinttal állították össze Szép Ernő Lila ákác című regénye alapján és olyan slágerek felhasználásával, mint a Hamvadó cigarettavég, a Mindig az a perc, vagy a Kislány kezeket fel. Hozzátette: a cselekmény ívét elsősorban a közismert dalok alakították.

A történet szerint Péter a Casino ünnepelt sztárja, Vilma pedig az szeretne lenni, miközben a nő is egyike a férfi rajongóinak. A férfi azonban egy nagyvilági úrinőnek udvarol, és magának is tagadja, hogy valódi érzelmeket mégis inkább Vilma iránt táplál. A történetben lassacskán kibontakozik a valódi szerelmi szál, amely rengeteg játéklehetőséget rejt.

Szávai Viktória szerint a harmincas évek hangulatára, annak felelevenítésére ma nagy igény van, és mivel a darabban elhangzó számok "igényesen és rafináltan megírt, jól eladható dalok", az előadás mindenki számára tartogatnak mondanivalót.

A produkcióban a színészeket zongorán Nagy Szabolcs kíséri.

mti

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések