A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Kínok között halt meg egy édesanya a szülőszobán

A szülést követően vesztette életét egy 33 éves anya Borsodban.
"Első közös fiunk született meg tavaly, augusztus 26-án. A szülés alatt minden rendben zajlott, ám Bea méhfalán volt egy kis repedés utána. Vérzett, ezt elállították, de egy óra múlva ismét elkezdett szivárogni a vér" – emlékszik vissza élettársa, Dudás Roland. A Blikknek azt mondta: a vérzés miatt a nő kapott egy bizonyos gyógyszert, amelynek beadása után előírás a beteg szigorú megfigyelése.

A mellékhatások szinte rendre úgy jelentkeztek, ahogy a papíron voltak, csakhogy az orvosi felügyelet és megfigyelés elmaradt. "Hiába szóltam, hogy gyermekünk anyja nem kap levegőt, csak azt mondták, hogy most szült, ne csodálkozzak" – mondta a Blikknek a férfi.

Élettársának a gyógyszer beadása után fél órával leállt a szíve, összeomlott a keringése.

"Amikor baj volt, akkor persze már mindenki ott volt. Az epilepsziához hasonló roham után ötször próbálták újraéleszteni, ez négyszer sikerült is, az ötödik viszont nem. Az utolsó szívdobbanásáig mellette voltam" – mondta a férfi a Blikknek. Kárigényt adott be a kórháznak, a szakértői vélemény és az ügyvédi meglátás szerint egyértelműen műhiba okozta az anyuka halálát.

Az édesapa nemcsak közös gyermekükről, Olivérről gondoskodik azóta, hanem hivatalos gyámja lett a az asszony korábbi kapcsolatából született gyermeknek, illetve van egy lánya is korábbi kapcsolatából.

A Blikk megkereste az érintett városi kórházat, ahova a családfő kárigénye beérkezett, de egyelőre nem válaszoltak megkeresésükre.

Megjegyzés küldése

1 Megjegyzések

Névtelen üzenete…
2% -os alacsony kamatozású hiteleket kínálunk, hitelbizonytalanítás nélkül kínálunk személyi kölcsönöket, adósságkonszolidációs kölcsönöket, kockázati tőkét, üzleti kölcsönöket, oktatási kölcsönöket, lakáshiteleket és a velünk való együttműködést. Lépjen kapcsolatba velünk a következő címen: hobelmanfinance@gmail.com a hitel mindenki számára nyitva áll az állampolgárságtól függetlenül.

E-mail: hobelmanfinance@gmail.com
Webhely: https://hobelmanfinance346789211.wordpress.com/