Hirdessen itt

Színes, foltos és pettyes tojása volt néhány dinoszaurusznak

A kék és a barna különböző árnyalataiban pompázó, foltos és pettyes tojása volt néhány dinoszaurusznak – derült ki a Nature című tudományos folyóiratban megjelent új tanulmányból, amely azt bizonyítja, hogy a színes tojás korántsem a modern madarak kivételes tulajdonsága, hanem már az őseiknek számító dinoszauruszok csoportjára is jellemző volt.
A Yale Egyetem paleontológusa, Jasmina Wiemann és kollégái 12 megkövesedett dinoszaurusz-tojáshéjat elemeztek Európa, Ázsia, Észak- és Dél-Amerika területéről.

A leletek vizsgálatakor a kutatók ugyanazt a két pigmentet mutatták ki a mai madarak és az Eumaniraptora dinoszauruszok színes tojásainak héjában. Az eumaniraptorák közé tartoztak az olyan jól ismert húsevők, mint a Velociraptor, valamint a madarak őseinek számító apró testű, tollas dinoszauruszok.

"Megállapítottuk, hogy a színes tojás nem a modern madarak kivételes tulajdonsága, hanem már a röpképtelen őseiknél kialakult" – mondta a szakember. A húsevő Deinonychus tojása például kék alapon barna foltos volt, míg a madárszerű Oviraptor sötétkék.

A madarak az Eumaniraptora dinoszauruszokból fejlődtek ki a jura időszakban. A legkorábbi ismert madár, az Archaeopteryx nagyjából 150 millió évvel ezelőtt élt a mai Németország területén.

A kutatók szerint a színes tojás evolúciós előnyt jelentett a dinoszauruszok számára, hiszen – ellentétben a tojásaikat elásó alligátorokkal és teknősökkel –, ők nyitott fészkekben tartották a tojásaikat, amelyeket a színük rejtett el a tojásevő ragadozók elől.

A szakemberek által tanulmányozott összes többi dinoszaurusz tojása egyszerű fehér színű volt, ami azt jelzi, hogy a színes tojás az eumaniraptoráknál alakult ki, majd öröklődött át a madarakra.

Forrás: hvg.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések