Ez év október 23-án, amikor a magyarok mellett sok nem magyar is a kommunista diktatúra elleni 1956-os magyar forradalomra emlékezett, Ön a román mellett az európai történelem nagy pillanatának nevezte az ezer éven át a magyar koronához tartozó Erdély száz évvel ezelőtti egyesítését Romániával.
Romániának lehet gratulálni, hogy – az 1918. november 3-án Padovában az Osztrák-Magyar Monarchia által aláírt fegyverszünetet a román hadsereg által megsértve, a diplomácia és a támadó háború ügyes kombinálásával, a népesség 54 százalékát alkotó románok 1918. december 1-jei népgyűlésének határozata nyomán egy királyi dekrétummal – a Magyar Királyság keleti részét a Román Királyságba bekebelezték, s ezt a világháborúban győztes hatalmak a Magyarországgal 1920. június 4-én megkötött Trianoni Békeszerződésben jóváhagyták.
Az adott terület lakosságának 32 százalékát kitevő magyarok egy hasonló népgyűlésen a Magyarországhoz tartozás mellett foglaltak állást, míg az Ön luxemburgi származású, magukat szásznak nevező, akkor 11 százalékot kitevő rokonai a kész tényeket elfogadták.
A száz évvel ezelőtt lefolyt román népgyűlés tekintetbe vette Erdély többnemzetiségű és többkultúrájú jellegét, ezért határozatában szerepelt az ígéret: „teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással.” Ez a fogalmazás területi és személyi autonómiát jelent, de ezt Románia vezetése sosem valósította meg, mai alkotmánya és törvényei pedig egyenesen megtagadják.
Amennyiben Románia egyesítésének 100. évfordulóján ezen a gyakorlaton változtatva az egyes megyéknek és városoknak valódi önkormányzatot, a közel 80 százalékban magyarok által lakott Székelyföldnek pedig területi autonómiát biztosítana, az valóban egész Európa számára szép ünnep, az Ön fogalmazását használva „az európai történelem nagyszerű pillanata” lenne. Sajnos már ez sem változtatna azon a tényen, hogy az Erdélybe a XII. században, a magyar királyok hívására mai Luxemburg, Flandria, Vallónia és Vesztfália területéről érkezők, valamint a XVIII. században más német területekről betelepülők utódait Románia deportálta, szovjet rabságba küldte. Végül pedig német márkáért a Német Szövetségi Köztársaságnak eladta, így a Romániában a két világháború között a 700 ezret megközelítő német nemzetiségűből mára alig több mint 30 ezer maradt.
E sors elkerülése céljából követelnek Románia magyar nemzetiségű polgárai széles körű nyelvhasználati, közigazgatási és kulturális jogokat. Ezek biztosításáért sokat tehet a jelenleg Ön által elnökölt Európai Bizottság.
Tisztelettel,
Jeszenszky Géza
történész, 1990 és 1994 között a Magyar Köztársaság külügyminisztere
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 25. számában jelent meg, 2018. október 31-én.
0 Megjegyzések