Hirdessen itt

Hosszú háborúra készülnek?! Gyermekkatonákat képeznek ki az ukránok

A megdöbbentő felvételeket a The Associated Press nevű amerikai hírügynökség hozta nyilvánosságra még hét elején. A videó állítólag nyugat Ukrajnában készült, a kiképzőtáborban lőni és ölni tanítják a gyerekeket.
A hírügynökség szerint a kimondottan gyerekeknek szervezett militarista kiképzőtábort az egyik ukrajnai radikális szervezethez köthető. A tábort Ternopil megyében szervezték, amelyen főleg tinédzserek vettek részt, de felvételeken nyolc év körüli gyerekek is láthatóak. Nacionalista ideológiát tanítanak valamint azt, hogyan tudják megvédeni az országot az oroszoktól és támogatóiktól.

A kiképzők egyike az ungvári születésű Jurij Cserkasin, aki megjárta a kelet-ukrajnai frontot.

„Sohasem célzunk emberekre, ugyanakkor nem vesszük emberszámba a szeparatistákat és a Moszkvából ideküldött megszállókat. Ők célkeresztbe vehetőek sőt kötelesek vagyunk rájuk célozni” – mondta a fiataloknak tartott eligazítás során Cserkasin.

Nem könnyű a táborban az élet. A gyerekeket az éjszaka közepén robbanó petárdákkal ébresztik fel, állandóan náluk kell, hogy legyen az AK-47 gépkarabély, van , hogy akkor a gyerek, mint a puska.

Egy másik előadás során a nevelő arról beszél, hogy ilyen korban formálódik a fiatalok világnézete. Kiemeli, hogy Európában olyan politikai erők kerültek hatalomra, amelyek a homoszexualitás elfogadását népszerűsítik.

Az egyik megkérdezett gyerek szerin szüksége van a kiképzésre


„Bármely pillanatban rosszabbra fordulhat a helyzet Ukrajnában, és erre fel kell készülni. Ezért jöttem ebbe a táborba, hogy megtanuljam megvédeni magam és a hozzám közelállókat” – fogalmazott a videóban megszólaló 18 éves Mihajlo.

Az AP újságírója kiderítette, hogy Ukrajnában az Ifjúsági és Sportminisztérium csak az idén 4 millió hrivnyát különített el ilyen jellegű táborok megszervezésére.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések