A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Nyitrai Zsolt: megkezdődhet az intermodális csomópont tervezése Egerben

Egyedi kormánydöntés alapján, több mint háromszázmillió forintból elkezdődhet a helyi intermodális, azaz a tömegközlekedést közös rendszerbe szervező csomópont előkészítése Egerben - jelentette be a témáról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón a város és a térség fideszes országgyűlési képviselője.
Nyitrai Zsolt elmondta: a megyeszékhely 327 millió forintot fordíthat az összességében több milliárd forint értékű közlekedési infrastruktúra-fejlesztés tervezésére. Maga a beruházás egységes rendszerbe szervezi, összehangolja, ésszerűsíti és korszerűsíti a helyi és távolsági vasúti- és autóbusz-közlekedést Egerben - húzta alá.

Emlékeztetett: az intermodális csomópont előkészítése mellett a tervek szerint halad a várost az M3-as autópályával összekötő M25-ös autóút kivitelezése és kormányfői ígéret van az Egert elkerülő út megépítésére és is. Mindez azt jelenti: történelmi léptékű és jelentőségű fejlesztések eredményeként modern, európai közlekedése lesz a megyeszékhelynek - fogalmazott.
A politikus kitért arra is, hogy a beruházásnak része lesz a helyi taxiközlekedés rendszerbe illesztése, a csomópont kerékpáros megközelíthetőségének kialakítása, valamint egy parkolóház építésével jelentős parkolóhely-bővítés is.

Habis László (Fidesz-KDNP) polgármester a tájékoztatón arról beszélt: az említett projekt meghatározó része lesz a Modern Városok Program egri beruházásainak. Közölte: az elmúlt időszakban a város már elkezdte a tömegközlekedés-fejlesztés előkészítését szakmai egyeztetésekkel. Megállapodást kötöttek a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt-vel és a fenntartható városi mobilitási tervet is elkészítették, melyet forgalomszámlálás, valamint a helyi lakosokkal, civil szervezetekkel való konzultáció előzött meg.

Kiemelte: felméréseik szerint Eger távolsági autóbusz-közlekedését naponta 30 ezer ember veszi igénybe, így újragondolása, újjászervezése és fejlesztése nélkülözhetetlen a városba érkező munkavállalók, diákok és a helybeliek számára egyaránt.

A városvezető az MTI kérdésére elmondta: az intermodális csomópontot a megvalósíthatósági tanulmány alapján két helyszínen tervezik kialakítani. A jelenlegi belvárosi autóbusz-pályaudvar mellett a vasútállomáson, így a forgalomnak mintegy harmada maradna az előbbi területen, míg kétharmada helyeződne át az utóbbi helyszínre. A kivitelezés reményeik szerint másfél-két év múlva indulhat el - tette hozzá Habis László, megjegyezve: a teljes beruházásra a kormány 6 milliárd forintos keretet határozott meg.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések