Hirdessen itt

Nem a menzai étel okozta a több mint 300 diák megbetegedését Szombathelyen

A Hungast csoporthoz tartozó Elamen Zrt. közlése szerint nem a társaság által szolgáltatott ételek okozták Szombathelyen a calici vírus okozta fertőzést, amelyben egy hete több mint háromszáz diák, több pedagógus és néhány diák hozzátartozója is megbetegedett.
A közétkeztetéssel foglalkozó társaság az MTI-hez csütörtök este eljuttatott közleményében azt írta, hogy az illetékes szakhatóságokkal közreműködve a társaság is számos mintát vett az alapanyagokból, konyhai felületekről. Azokat a hatóságok és a társaság által külön megbízott akkreditált laboratóriumok is bevizsgálták - tették hozzá.

"Az előzetes eredmények alapján patogén, tehát kórokozó baktériumot nem mutattak ki sem az ételmintákból, sem pedig a főzőkonyhai felületek törletmintáiból" - olvasható a Hungast csoport - Elamen Zrt. közleményében.

Stánitz Éva megyei tiszti főorvos szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az elvégzett laboratóriumi vizsgálatok eredményei szerint calici vírus okozta a fertőzést, amelyben 338-an betegedtek meg. A betegség enyhe lefolyású volt, gyomor- és bélrendszeri panaszokkal, hasi görcsökkel, hányással, hasmenéssel, hőemelkedéssel, enyhe lázzal járt. Elmondása szerint két diák került kórházba kiszáradás tünetei miatt.

A Vas Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint az eset kapcsán vizsgálatot folytat a Nébih Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatósága is. Mint korábban közölték, mintákat vettek az érintett főzőkonyhán készített ételekből, a felhasznált alapanyagokból, tisztító- és fertőtlenítőszerekből. A konyha működését a vizsgálat idejére felfüggesztették, a diákétkeztetést másik helyről biztosítják. A minták laboratóriumi vizsgálata még tart, az eredményről később tájékoztatnak.

Seffer Lilla őrnagy, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott sajtóreferense az MTI érdeklődésére csütörtökön közölte: a rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával büntetőeljárás keretében vizsgálja a négy szombathelyi iskolában történt tömeges megbetegedés körülményeit.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések