Hirdessen itt

Nagy bejelentést tett a kormány! Családok ezrei kapnak jövőre havi 100 ezer forintot

Jövőre havi bruttó 100 000 forintra nő a gyermekek otthongondozási díja. Tizenhétezer családnak jelent segítséget a támogatás.
Tizenhétezer család jogosult a gyermekek otthongondozási díjára (gyod), amely jövőre egységesen havi bruttó százezer forintra nő – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára vasárnap az M1-en.

Novák Katalin azt mondta, a juttatást minden szülő megkapja, aki önellátásra képtelen gyermekről gondoskodik otthon. A jogosultság független a gyermek korától. Hangsúlyozta, a gyod a következő három évben folyamatosan emelkedik, 2022-re az akkori minimálbérnek megfelelő összeget kapják majd az érintettek.

Azoknál a családoknál, ahol más közeli hozzátartozót gondoznak, megmarad a jelenlegi három kategóriás ápolási díj, de ennek is emelkedik az összege. Január 1-től 15, a következő három évben pedig öt-öt-öt százalékkal, tehát összesen harminc százalékkal – tette hozzá az államtitkár.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések