A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A svédeknek a maradék esze is elment. Elképesztő dolgot találtak ki

Svédország harmadik legnagyobb városában, Malmőben december 13-án rendezik meg a szokásos Szent Luca előtt tisztelgő körmenetet. Hagyományosan Szent Lucát, a fiatalon mártírhalált halt nőt egy szőke lány testesíti meg. Ez azonban sértő az újsvédekre nézve, így idén nemre, korra és énekhangra való tekintet nélkül bárki jelentkezhet Szent Luca szerepére. Fejezetek a svéd multikultiból.
Az adventi felvonulás során a Szent Luca szerepét játszó fiatal lánynak énekelnie is kell. Idén azonban a városháza az újsvédek és a multikulturális szempontok miatt úgy döntött, hogy a Szent Luca szerepére jelentkezők között nem lesz szempont, hogy milyen az énekhangjuk és hogyan néznek ki, hanem az számít, hogy “mennyit tettek a városért és embertársaikért”.

Korábban mindig egy nőt kértünk fel a szerepre, ám idén úgy döntöttünk, hogy nem ezt fogjuk tenni. Rájöttünk, hogy az emberek mostanság nem tudnak azonosulni a nemekkel” – nyilatkozta Viveca Byhr Lindén, az esemény szervezője a Localnak.

Büszkék vagyunk rá, hogy ez nem egy szépségverseny” – utalt arra Lindén, hogy a külső, a hang és a nem sem számít idén. Azt is kiemelte, hogy a jelentkezőktől idén nem kérnek képet.

Nem akarunk leragadni a hagyományos Lucánál”– nyilatkozta a hagyománnyal kapcsolatban.

Skandináviában ugyanis elterjedt szokás, hogy december 13-án körmeneten emlékeznek meg Szent Lucáról. Ehhez egy fiatal lányt választanak ki, aki magát a szentet alakítja. A körmenet során Luca egy gyertyákból készült koronát hord a fején, őt tartják ugyanis a fényhozónak a hosszú, északi telek után. (A neve a lux, vagyis a fény szóból ered). Az ünnep Jézus eljövetelének közeledtét is jelzi.

Szent Lúcia, vagy magyarosabban Luca a 3. században élt, egy előkelő szicíliai családból származott. Szent Ágota sírjánál tért meg, miután beteg anyjával elzarándokolt oda és a nő meggyógyult. Ekkor Luca álmában megjelent Szent Ágota, aki arra kérte, hogy Luca szolgálja Istent. A fiatal lány szüzességi fogadalmat tett, hozománya felett saját maga rendelkezhetett, amelyet a szegényekre költött. Vőlegénye bosszúból feljelentette, Lucát pedig végül szörnyű kínok között érte a halál, amelyet büntetésként a bíró szabott ki rá “kereszténység” vádjával.

Hagyományosan egy fiatal, szőke lány alakítja Lucát a skandináv körmeneteken, mivel a középkori képeken így ábrázolták. Ám például a Breitbart által megszólaltatott szakértő szerint egyre kevesebb a tipikus szőke, kék szemű ember Skandináviában, így ezt a hagyományt idegenkedéssel nézik.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések