A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Újabb elképesztő dolog derült ki Sargentiniről

Sargentini úgy hazudott a magyar Alkotmánybíróságról, hogy meg sem kérdezte az érintettet.
A nemzetközi alkotmányos párbeszéd fontosságát hangsúlyozta a Sargentini-jelentéssel összefüggésben az Alkotmánybíróság elnöke Budapesten, a nagyköveteknek adott fogadáson – tudatta az Ab pénteken közleményben. Sulyok Tamás hangsúlyozta: a bonyolult kihívásokkal szembenéző és állandóan változó Európában elengedhetetlen a rendszeres tapasztalat- és véleménycsere, amit a Sargentini-jelentés elmulasztott

Az Ab elnöke úgy fogalmazott: sajnálatos módon ennek aktuális ellenpéldája a Sargentini-jelentés, melynek készítői úgy fogalmaztak meg a magyar Alkotmánybíróság integritását, autonómiáját és tekintélyét negatívan érintő megállapításokat, hogy minden előzetes konzultációt elmulasztottak az Alkotmánybírósággal.

Emlékeztetett, hogy a magyar Ab Európában az elsők között mondta ki egy 2016-os határozatában, hogy a bírói párbeszéd az Európai Unióban elsődleges fontosságú.

Az elnök a fogadáson tájékoztatta a diplomatákat arról is, hogy a valódi alkotmányjogi panasz bevezetésével az alaptörvény lehetővé tette, hogy a jogkeresők alapvető jogaik sérelme esetén az Ab-hoz forduljanak közvetlen jogorvoslatért.

Az új lehetőséggel évről-évre többen élnek, és a megsemmisített bírói ítéletek 60 százalékában a bírói döntés megsértette az indítványozó jogát a véleménynyilvánításhoz, a tisztességes eljáráshoz, illetve a hatékony jogorvoslathoz. Az Ab emellett kiemelten kezeli a bírói kezdeményezéseket is, és minél rövidebb határidőn belül elbírálja azokat.

Az Ab elnökének meghívására mintegy 50 nagykövetség képviseltette magát a fogadáson. Hasonló rendezvényt elsőként tavaly tartottak, hagyományteremtő szándékkal. Az Ab célja, hogy az intézmény magyarországi demokráciában betöltött szerepéről, erős alapjogvédelmi jogosítványairól első kézből hiteles információk jussanak el a nemzetközi közvéleményhez – áll a testület közleményében.

Az Európai Parlament múlt szerdán szavazta meg a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést. A zöldpárti Judith Sargentini által összeállított dokumentum szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, ami indokolja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések