Nagy jóindulattal kétezer ember gyűlt össze a Bem téren abból a célból, hogy hitet tegyenek a Sargentini-sejtés mellett, valamit ácsoljanak egy olyan morális talapzatot, amire a teljes ellenzéki panoptikum fel tud állni úgy, hogy Gyurcsány miatt se szédüljenek le róla a célegyenesben.
E sorok szerzője a Figyelő névre hallgató listamagazin propagandistájával ezért inkább az R56-ot és a streamet választotta a „Hangerőt, több hangerőt!” óbégató agg hallgatóság helyett, hogy később a mellékhelyiséget kereső rendőrökkel közösen megállapítsa, a nagygyűlés több kockázatot rejt magában, mint a tegnapi Fradi-tábor, mikor megérkezett a Kispestnek átmeneti otthon nyújtó Hidegkúti stadion elé.
A fonalat akkor vettük fel újra, mikor Barabás Ricsi a DK nevében kifejtette azt a képzavarát, miszerint nem szabad engedi azoknak az uralmát, akik hajlandóak elpusztítani a világot, csak hogy hatalmuk legyen rajta. Utána Karácsony Gergely érkezett, aki szerint a késő estig szülői értekezletet tartó felesége a nemzet büszkesége, őt ne hazaárulózza le senki! Mily bátor férfi – jegyeztük meg egyből, olyan rutinosan bújt felesége mögé, mint szellemi elődei a szovjet harckocsik árnyékába. Később kifejtette az álmélkodva figyelő közönségnek, hogy a nacionalisták a háborúban hisznek, míg az európai patrióták a nemzetek feletti eszmékben, ami a békét és egyensúlyt hozza el az univerzumban.
A leghelyesebben ezek szerint úgy járunk el, ha alaptörvénybe iktatjuk a midi-kloriánok kvótáját – de ez már csak a mi lapos tréfánk. Karácsony ezzel szemben komolyan gondolja, hogy az Európai Unió eszméje hozta el a békét a kontinensre, amivel csak annyi a probléma, hogy egyrészt nem hozta el, másrészt a közös piac nevű üzleti terv nyomósabb érv volt a béke mellett, mint a morálról való üres fecsegés. Beszédének csúcspontja akkor érkezett el, mikor magára szigorú tornatanár külsőt erőltetve, ellentmondást nem tűrően kijelentett, hogy nem szabad engedi Orbánnak, hogy szétverje az uniós álmot, az Uniót és Magyarországot.
Ha tehetségesebb szónok volna még az intarziás legendát is bedobhatta volna, csak hát Karácsony Gergő a szavazók mellett a tehetségből is hiányt szenved. Záró gondolatára Karácsony nem mást talált ki, mint hogy Orbán ellen egy jó kis összefogás segíthetne, amikor nem azt nézi senki, hogy ki a másik, hanem hogy ki nem Orbán, és ilyesmit még sose hallottunk senkitől.
A fonalat akkor vettük fel újra, mikor Barabás Ricsi a DK nevében kifejtette azt a képzavarát, miszerint nem szabad engedi azoknak az uralmát, akik hajlandóak elpusztítani a világot, csak hogy hatalmuk legyen rajta. Utána Karácsony Gergely érkezett, aki szerint a késő estig szülői értekezletet tartó felesége a nemzet büszkesége, őt ne hazaárulózza le senki! Mily bátor férfi – jegyeztük meg egyből, olyan rutinosan bújt felesége mögé, mint szellemi elődei a szovjet harckocsik árnyékába. Később kifejtette az álmélkodva figyelő közönségnek, hogy a nacionalisták a háborúban hisznek, míg az európai patrióták a nemzetek feletti eszmékben, ami a békét és egyensúlyt hozza el az univerzumban.
A leghelyesebben ezek szerint úgy járunk el, ha alaptörvénybe iktatjuk a midi-kloriánok kvótáját – de ez már csak a mi lapos tréfánk. Karácsony ezzel szemben komolyan gondolja, hogy az Európai Unió eszméje hozta el a békét a kontinensre, amivel csak annyi a probléma, hogy egyrészt nem hozta el, másrészt a közös piac nevű üzleti terv nyomósabb érv volt a béke mellett, mint a morálról való üres fecsegés. Beszédének csúcspontja akkor érkezett el, mikor magára szigorú tornatanár külsőt erőltetve, ellentmondást nem tűrően kijelentett, hogy nem szabad engedi Orbánnak, hogy szétverje az uniós álmot, az Uniót és Magyarországot.
Ha tehetségesebb szónok volna még az intarziás legendát is bedobhatta volna, csak hát Karácsony Gergő a szavazók mellett a tehetségből is hiányt szenved. Záró gondolatára Karácsony nem mást talált ki, mint hogy Orbán ellen egy jó kis összefogás segíthetne, amikor nem azt nézi senki, hogy ki a másik, hanem hogy ki nem Orbán, és ilyesmit még sose hallottunk senkitől.
Karácsony Összefogás Gergő után pedig nem más perdült a színpadra, mint az ellenzéki politika Piszok Alfrédja, Minden Demokraták Ference, aki az orrát nyomorgatva és kicsit billegve valamit mondott. Hogy mit, az nem derült ki, mert az égadta világon semmi értelme nem volt.
Dadaista alkoholizmus, ami a nővel és a költői képpel ellentétben még szép sem lehet, ha már értelme nincs. Magas, dühös, részeg ember, Rejtő Jenő se írhatta volna viccesebbre a karakterét. A beszédének felénél hirtelen értelmesre kapcsolt, miután bemondta, hogy egyik idősebb híve rosszul lett a színpad mellett, és orvost hívott hozzá. Van az az ijedtség – ezek szerint – amitől kijózanodik az ember. Ezek után már nem volt megoldás, felszólította a közönséget, hogy gondolják végig, itt nincs demokrácia, tehát nem a pártokra kell várni, hanem támadni kell.
Utcára mindenki, és addig nem megyünk el, amíg el nem távozik az ország diktátora! – tesztelte idős rajongóinak egészségügyi állapotát, de senki nem lett rosszul. Szép dolog a demokrácia, de itt nincs ilyen, tehát a népnek kötelessége, hogy sorsát a kezébe vegye és megfutamítsa a rendszert – adta ki a napiparancsot az előtte gyülekező, talán 1500 főt is meghaladó Népnek.
Ezek után valami zavaros fejtegetésbe feledkezett, amiben arról panaszkodott, hogy őket hazaárulózzák, ezért feljelentik magukat. Az egyre rekedtebb Ferenc a későbbiekben heves párbeszédet folytatott magával olyan közérdeklődésre igényt nem igazán tartó témákban, minthogy követni kell a belgrádi, a kairói, pozsonyi példákat, és senki ne higgye, hogy ez egy tüntetéssel megoldható, de ők teszik amit kell, módosítókat adnak be, törvényjavaslatokat fogalmaznak, és ennek semmi értelme nincs. Zárszavában meghirdette a keddi tüntetést, ahol maradni fognak. Onnan már nem mennek sehova, hideg élelmet, meleg ruhát mindenki csomagoljon és csókolja össze a családját.
Dadaista alkoholizmus, ami a nővel és a költői képpel ellentétben még szép sem lehet, ha már értelme nincs. Magas, dühös, részeg ember, Rejtő Jenő se írhatta volna viccesebbre a karakterét. A beszédének felénél hirtelen értelmesre kapcsolt, miután bemondta, hogy egyik idősebb híve rosszul lett a színpad mellett, és orvost hívott hozzá. Van az az ijedtség – ezek szerint – amitől kijózanodik az ember. Ezek után már nem volt megoldás, felszólította a közönséget, hogy gondolják végig, itt nincs demokrácia, tehát nem a pártokra kell várni, hanem támadni kell.
Utcára mindenki, és addig nem megyünk el, amíg el nem távozik az ország diktátora! – tesztelte idős rajongóinak egészségügyi állapotát, de senki nem lett rosszul. Szép dolog a demokrácia, de itt nincs ilyen, tehát a népnek kötelessége, hogy sorsát a kezébe vegye és megfutamítsa a rendszert – adta ki a napiparancsot az előtte gyülekező, talán 1500 főt is meghaladó Népnek.
Ezek után valami zavaros fejtegetésbe feledkezett, amiben arról panaszkodott, hogy őket hazaárulózzák, ezért feljelentik magukat. Az egyre rekedtebb Ferenc a későbbiekben heves párbeszédet folytatott magával olyan közérdeklődésre igényt nem igazán tartó témákban, minthogy követni kell a belgrádi, a kairói, pozsonyi példákat, és senki ne higgye, hogy ez egy tüntetéssel megoldható, de ők teszik amit kell, módosítókat adnak be, törvényjavaslatokat fogalmaznak, és ennek semmi értelme nincs. Zárszavában meghirdette a keddi tüntetést, ahol maradni fognak. Onnan már nem mennek sehova, hideg élelmet, meleg ruhát mindenki csomagoljon és csókolja össze a családját.
0 Megjegyzések