Hirdessen itt

Kilép az MSZP-ből egy húzóember a Sargentini-jelentés megszavazása miatt

A Facebookon jelentette be kilépését az MSZP-ből Németh Árpád, a győri szocialisták korábbi alelnöke és frakcióvezetője. Németh Árpád a PestiSrácok.hu kérdésére azt mondta, a Sargentini-jelentés megszavazása miatt lett elege a pártból, ez volt az utolsó csepp a pohárban. A Magyarországot elítélő jelentés szocialista megszavazóit, Ujhelyi Istvánt és Szanyi Tibort bábnak nevezte.
A 2014-ig győri MSZP-s frakcióvezetőként is tevékenykedő politikus már régóta érzi, hogy a klasszikus baloldali értékeket egyre kevésbé tudja képviselni pártja, az MSZP. Úgy véli, hogy ő mindig ugyanott maradt, ugyanazokat az elveket vallotta, azonban a pártja más irányba indult el. Németh Árpád a “kisembereket” képviselte és a PestiSrácok.hu-nak elmondta, hogy jelenleg ezt a vonalat leginkább Orbán Viktor képviseli.

2014-ben már nem indult tisztségekért a pártban, hiszen a szocialisták összefogtak Gyurcsány Ferenccel, akivel Németh nem szeretett volna egy választási plakáton sem szerepelni, számára ez az összefogás az erodálódást jelentette. A Sargentini-jelentés elfogadása pedig az utolsó csepp volt a pohárban, a jelentést támogató szocialistákat jó szándékú, de bábuként funkcionáló embereknek tartja.

A Facebook poszt és a kommentek elérhetők itt.

A poszt teljes szövege:

Magyar Szocialista Párt Győr és Környéke Szervezetének elnöke részére
Tisztelt Elnök úr!
Amikor még szinte kölyök fejjel, immáron több mint 25 éve beléptem a Magyar Szocialista Pártba, azért tettem, mert szeretem az embereket, és szerettem volna aktívan tenni értük. Alapból pedig baloldalinak érezvén magam, ezt a pártot tartottam erre a legalkalmasabbnak. Eltelt negyed évszázad, és azt látom, a világ kifordult önmagából. Mára sajnos nem csak Magyarországon, de szinte mindenütt látható, hogy a baloldalt egyre inkább elnyeli a neoliberalizmus, ennek következtében pedig önnön ellentétébe fordul át. Hisz miért is indultak a szociáldemokraták immáron több mint 100 évvel ezelőtt? Hogy megvédjék a dolgozó embereket a gazdagok, a milliárdosok kizsákmányolásától, nem ritkán „vérszívásától”. Mára ez odáig fordult, hogy a baloldal a leggazdagabb globálnyik milliárdosok érdekeinek kiszolgálójává, támogatójává, megvalósítójává vált. Ezt láthatjuk Magyarországon is. Sajnos már nem csak a Demokratikus Koalíció, de a Magyar Szocialista Párt is ezt az utat követi. Ezt mutatja, hogy az MSZP vezetése, a Sargentini-jelentés kapcsán, annak támogatására, megszavazására kérte a párt EP-képviselőit, akik ezt meg is tették. Sokáig reménykedtem, hogy az MSZP-n belül is megindult szomorú folyamatok változhatnak még. Most már azt látom, hogy ezek a folyamatok megállíthatatlanokká és visszafordíthatatlanokká váltak, amivel viszont azonosulni nem tudok, és nem is akarok. Ezért a mai nappal, a Magyar Szocialista Pártban meglévő tagságomat megszüntetem.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések