Ajánlja Ön is termékeit, vállalkozását Ajánló rovatunkban!
Részletekért hívjon a 0630 406 8169-es telefonszámon.
Személyre szabott ajánlatot adunk! Segítünk kampányának elkészítésében!

Breaking News

Itt az új libsi verseny: vándoroltass ki minél több magyart külföldre!

A magyarok buták/agresszívek/rosszkedvűek/jobbágymentalitásúak/genetikailag alattvalók. Itt minden drága. Drámai a szegénység, négymillió hajléktalan gyermek éhen fagy. Majdnem mindenki kivándorolna. Románia is kenterbe ver minket. Diktatúra van. Stadionok. Távolodunk a Nyugattól. Ejrópai értékek. Fékek-ellensúlyok.
Itt még a szurikátákat is agyonverik. Budapesten szarabb a gyros, mint Londonban. Stb. Csak néhány azon toposzok közül, amelyeket az elmúlt években hallottunk balliberrált honfitársainktól arra, miért Magyarország a Föld legpocsékabb helye. Most újabb módszert kísérleteztek ki a hazaszapulásra, illetve arra, hogy minél több magyar elmenjen innen – ha már a hon idegenekkel való elárasztása első körben nem sikerült. Beindult a kivándoroltatás-biznisz.

Az új módszer lényege: tetszőlegesen kiválasztott, külföldön élő magyarokkal mondatják el, miért szörnyű ez az ország. És természetesen az alig kódolt üzenet is ott lapul minden ilyen siralomhalmaz mögött: ők is emiatt menekültek el, nem lehet itt élni, és aki teheti, pucoljon innen. A megszólaltatott illető lehet létező személy, mint például a Londonban élő Kégl Ágnes újságíró, aki saját lapjának, a femináci WMN-nek magyarázta el a minap, miért kilátástalan ez a hely, amit mi hazánknak gondolunk. Ám lehet olyasvalaki a nagy bölcsességek forrása, akinek csak a keresztnevét árulják el: mint például az Indexnek sopánkodó Bori Londonból. Névvel vagy név nélkül, mondandójuk lényege ugyanaz: ez itt Mucsa, kint Nyugaton viszont sokkal jobb, ott még a kutyakaka is rózsaillatú.

Nézzük először Kégl Ágnest, aki tehát Londonból látogatta meg lepusztult hazánkat, ami elvileg az ő szülőhazája is egyben. Ilyeneket írt:

Mindig meglep, hogy mennyire drága minden. Nemcsak viszonyításként, hanem objektíven drága. Idehaza mindig szinte kifolyik a kezemből a pénz. Persze, nyaralunk, úgyhogy nem is nézem.

Már hogyne nézné, mikor azzal kezdte, hogy itt minden milyen drága. Nézés nélkül ez nem látszódna. Más kérdés, hogy vagy nagyon rossz a látása, vagy nem mond igazat. Az Egyesült Királysággal – új, választott hazájával – összehasonlítva ugyanis a magyar árak rendkívül alacsonyak. Íme, egy 2017-es árszínvonal táblázat, ami ezt jól mutatja:
Ám nemcsak az árszínvonal a fontos, hanem az is, milyenek a fizetések. Nos, ehhez a Financial Times néhány nappal ezelőtti táblázatát hívjuk segítségül, amely szerint a térségben magasan nálunk emelkedtek a legjobban a fizetések az elmúlt nyolc évben.
Tudom, tudom, ahogyan Petschnig Mária Zita kifejtené, ez is nyilván még Bajnaiék érdeme/nem fenntartható/az uniós forrásoknak köszönhető/átmeneti/csalóka/jön az összeomlás satöbbi. De a lényeg mégiscsak az, hogy jelenleg a honi árszínvonal uniós összevetésben alacsony, a fizetések pedig meredeken emelkednek. Aki ennek az ellenkezőjét állítja/sugallja, az nem mond igazat. Természetesen a haladó sajtó is látja a valós számokat, ám – mivel nem szolgálják Orbán bukását – azokat elhallgatva inkább ilyen Kégl-féle szubjektív „élménybeszámolókkal” helyettesíti a valóságot. De nézzük tovább, mit ír a Londonba szakadt zsurnaliszta!
A gyerekem nincs itthon. Ő hatéves volt, amikor Angliába költöztünk. Most 11. Magyarországon járt bölcsődébe, óvodába, itt mondta ki az első szavakat, tette meg az első lépéseket. Ma már angol kisfiúnak tekinti magát. A játék és a tanulás nyelve is az angol. Odahaza „hunglisül” beszélünk. Magyar mondataiba angol szavak keverednek, amiket aztán magyarul ragoz. 
Kégl soraiból kiolvasható: még büszke is rá, hogy magyar gyermekéből angol gyermeket nevelt. Mit lehet erre mondani? Csak olyasmit, amit utána az ember megbánna. Haladjunk tovább!
Élvezi a magyar nyarat, de nem vágyik ide hosszabb távra. „Anya, Angliában kedvesebbek az emberek” – mondja. A maga 11 évével így ragadja meg a hazai hangulatot. (…) Amikor állunk a Keletiben, és jegyet vásárolunk, odalép hozzánk egy hajléktalan asszony, aki mindenáron meg kíván minket áldani. Visszafogottan elutasítom. Ő erőszakos. Akkor is meg akar áldani. Erőnek erejével. Már a mozgólépcsőn állunk, amikor Áron hozzám fordul: „Látod, emiatt félek Magyarországon.” (Ilyen jelenséggel odakint nem találkozott, nem találkozhatott. Hajléktalan ott is van, de kéretlen nem szól hozzád, és semmi esetre sem erőszakos. Tiszta, jól öltözött. A járókelők leguggolnak mellé, elbeszélgetnek vele, megkérdezik, mit hozhatnak neki a kisboltból, mire van szüksége.)
Világos. Tehát Londonban még a koldusok is kedvesebbek, jófejebbek, mint a suttyó magyarok. A londoni járókelők pedig türelmesek, tele vannak szabadidővel, leguggolnak a hajléktalanokhoz, vesznek nekik ezt-azt. És Kégl meg a cikket leközlő WMN komolyan azt hiszi, hogy ezt a maszlagot rajtuk kívül bárki beveszi?
Látom, hogy sok minden fejlődik, épül és szépül, de talán több, ami stagnál, ami visszafejlődik, aminek romlik az állaga. A gyorsforgalmi úton valahogy egyre szomorúbbnak tűnik, amit az ablakon át látok. Meg a kisboltban vagy a Balaton partján. Mindenhol. Elszegényedést. Frusztrációt. Rosszkedvet. Lehet, hogy nincs igazam, nem is mernék ítélkezni, hiszen nem itt élek. Nincs is jogom hozzá. Átengedem magamon, amit tapasztalok. És nyilván másként is élem meg, mert tudom, hogy van egy repülőjegyem, ami visszafelé, ami odahaza visz.
Nem ítélkezne, de azért ítélkezik. Szegénység, rosszkedv, lepukkantság – Kégl szerint ez Magyarország. Ennél a résznél már tényleg arra gondoltam, hogy a hölgy eltévesztette az országot. Vagy a kontinenst. Mégiscsak valószínűbb, minthogy ennyire hülye legyen…

SZAR A GYROS, NINCS SÁRGA ALMA

Az Index kivándorlást népszerűsítő rovatában néhány nappal korábban egy másik londoni lakos, egy bizonyos Bori mesélte el, milyen katasztrofális élményei voltak Magyarországon. Például az itteni Lidlben csak jégsaláta volt, nem talált piros vagy sárga almát, csak zöldet, a retek pedig Olaszországból érkezett. Lássuk be, irgalmatlan problémák ezek! Mondjuk, azt nem értem, őt miért zavarja, hogy a retek Olaszországból jött, miközben ő maga meg Angliából jött. Ha ennyire aggódik a magyar gazdák megélhetéséért, Lidl helyett járjon piacra. Ha pedig a magyar zöldségekre vágyik, akkor is. Ja, és költözzön haza! Ezután ő is elsütötte ugyanazt a hülyeséget, mint Kégl: itt micsoda drágaság van. Aha, persze. Londoni Bori ezután előadta, hogy „a nemzetközi kaják csak árnyékai az igaziaknak vagy még azok sem”. Majd közölte:
Debrecenben is meg Tiszaújvárosban is ettem a strandon olyat, ami csak nevében hasonlított mondjuk a gyrosra. Előbbi helyen gyakorlatilag brassói aprópecsenye volt pitában. Utóbbi helyen a gyros tál ez volt: a tányéron sültkrumpli, sült vagdalthús valami fűszerrel, ketchup, majonéz, csalamádé. A pofám leszakad. Vagy Egerben a kebab: volt abban minden, finom volt, de hogy nem volt kebab, az tuti.
Külföldre szakadt honfitársunk tehát hosszú idő után hazalátogatott, és mit ehetne ilyenkor mást az ember, mint egy kis „hazait”: gyrost, kebabot… De szegény csalódott, nem volt finom… Mentegetőzésként tegyük hozzá: elmaradott honunkban jóval kevesebb még a török, iraki, szíriai, afgán és egyéb kebab-készítő szakember, mint a daliás Londonban. A mi Borink elárulta: „Négy nap után be kellett látni, hogy a legjobb burgert a McDonaldsban lehet enni”. Írnám, hogy sajnálom, de nem szeretek hazudni. Valójában arra gondolok: aki ennyire hülye, az tényleg húzzon vissza Londonba mosogatni, és zabáljon ott gyrost meg hamburgert. Őkreténsége élménybeszámolójára a koronát ez a rész tette föl:
A barátok, családtagok elmeséléséből egy totális diktatúra képe rajzolódik ki, ahol ha nem vagy a rendszer része, bármikor megfélemlíthetnek, ellehetetleníthetik céged működését, elhallgattathatnak. A szabályokat senki sem tartja be, de az establishment részeként ezt büntetlenül megtehetik egyesek, míg másokat rögvest meghurcolnak miatta. A szabályok nem követése mindenkit támadhatóvá tesz, és ezt ki is használják.
A kör tehát bezárult. Itt nemcsak drágább az élet, mint Londonban, de a kiszolgálás is borzalom, plusz diktatúra van, jön a fekete autó. Egyetlen lehetőség áll mindenki előtt: repülőjegyet venni valahová, és itthagyni ezt a bűzlő pöcegödröt, lehetőleg örökre. Erről szól az Index Szevasztok-rovata. A kivándorlás-bizniszt, persze, nemcsak multik által kilóra megvett, jellemtelen, lelketlen újságírók hazug cikkei, létező vagy fiktív libsik csőlátású „élménybeszámolói” pörgetik, hanem „tudományos” segéderők is. Mint például az MSZP-közeli Publicus Intézet minapi „kutatása”, mely szerint másfélmillió magyar tervezi, hogy elhagyja a hazáját. A kivándoroltatás mellett a bevándoroltatás is jó üzlet lehetne egy-két hazánkfiának, ám annak a „jobbágymentalitású” nép és Orbán keresztbe tett.

Önök szerint mi a rendszertani megnevezése azoknak, akik átkokat szórnak, kígyót-békát kiabálnak a hazájukra, annak elhagyására buzdítják honfitársaikat, s közben egyébként – ha tehetnék – idegen népességgel árasztanák el azt?

(Forrás: Pilhál Tamás, pestisracok.hu)

Nincsenek megjegyzések