A felettébb rokonszenves filmszínész-rendező-forgatókönyvíró-producer Sylvester Stalloneval többször is találkoztam…
Ezt az interjút akkor készítettem vele – a Playboy magazin felkérésére - , amikor néhány napig Budapesten tartózkodott. Egy játékkaszinó megnyitása, s annak ily módon történő reklámozása volt a cél.
A budapesti rajongók azonban az üzletemberben továbbra is a világsztárt látták, a filmszínészt, aki robogott fogadásról fogadásra, s két rendezvény között - a folyosón, a liftben, a nagy teremben - mindenütt érdeklődőkkel találkozott.
Úgy gondoltam, az ezerarcú hősöknek is van ezeregyedik arca. S hogy ezt bizonyítsam: egy elkülönített, kis szobában beszélgettem a híres vendéggel...
Egy ember megismerésére az élet is kevés. Így, bármennyire is siet, az interjúra szánt húsz perc (*amiből negyvenöt lett) - csupán impresszió érzékelésére elég. Talán. Ugye nem bánja, ha éppen ezért nem a fűvel, virággal, a felhőkkel kezdem?
- Filmjeivel, pontosabban: szerepeiben, visszaadta Amerikának az amerikai mítoszt, amire vágytak. A magányos hőst, aki győz. Ám ugyanakkor egyetlen filmjével sem nyert Oscar-díjat, sőt: nem is jelölték őket...
- Itt két dologról van szó. A harmincas-negyvenes években valóban az úgynevezett "hős-filmek" kaptak Oscar-díjat. Azóta az amerikai mentalitás és így a film is mintha cinikussá vált volna kissé. Gondoljon a tavaly díjazott filmekre: nem a kasszasikerek közül valók. Furcsa, szélsőséges szerepeket értékeltek: a színészek egytől egyig alkoholistákat, pszichopatákat, gyilkosokat játszottak. Valószínűleg a jelölők úgy érzik, egy őrültet sokkal nehezebb alakítani, mint a hőst. Elájulnak attól, hogy egy színész milyen jól hozza a bomlott agyú figurát. Ugyanakkor egyetlen egy "akció-film" sem kapta meg azt az elismerést vagy díjat, amit megérdemelt volna. Ez engem egy kicsit bánt. Természetesen ezek a produkciók sok pénzt szereztek, de nem részesültek semmiféle kritikai elismerésben.
Pedig jó lenne, szeretném, ha értékelnék, hogy amikor nyolcezer méter magasban, egy szál kötélen lógok, az igenis teljesítmény, és az valódi veszély. A Rockyt egyébként nevezték Oscarra, abban én is szerepeltem, de semmi esélyem nem volt, hiszen senki sem ismert. Teljesen kezdő voltam. Nem szeretném, ha ilyesmi még egyszer megismétlődne.
- Lehet, hogy majd íróként jutalmazzák. Igaz is, hogyan vélekedik az írásról? Talán az önkifejezés új formája? Miként hat az életére?
- Az írás? Átok. Átok. Ahányszor nekikezdek, mindig az a vége, hogy ismét kezdhetem elölről: újra kell írnom. Minduntalan változtatok, mert nem tetszik az, amit leírtam. Sokszor úgy érzem, túlságosan is tudálékos. Így aztán állandóan átírom, módosítom, kísérletezek. Miért is nem fogadom el úgy, ahogy van? De nem, úgy nem tetszik. Tudja, mit tesz velem az írás? Lebénítja az agyamat, minden időmet elrabolja és öregít. Másrészről olyan, mintha az életem álma és ára lenne. Amikor leülök a papír elé, egyszerűen valami arra kényszerít, hogy megragadjam a tollat és írjak. Én kézzel írok. Így ez naponta tíz, tizenkét, de akár tizenöt órát is igénybe vehet. A nap végére aztán úgy érzem, elszállt belőlem minden erő, életenergia - és nem tudom visszanyerni. Ez egyfajta kizsákmányolás... Intellektuális, lelki értelemben. elveszítem a hitemet, a biztonságérzetemet, optimizmusomat. Mindent a papírlapra kell átvinnem.
Az írás skizofrén állapot. Amikor egyszerre hat-tíz szereplőt mozgatok, már-már tudathasadásos állapotba kerülök. Ha negyven szereplőt kell a történetbe tuszkolni - az már túl sok.
- Nemrégiben a drámaíró kiválósággal, Neil Simonnal beszélgettem, aki elmagyarázta, hogy reggel nyolckor elmegy második otthonába, ahol ír. Délután öt óráig ott dolgozik... Erre képes lenne? Egyáltalában: mikor érez késztetést, hogy most írnia kell?
- Mindig várok addig, amíg semmi más választásom már nem marad. Fiatal koromban az írás az ellazulást jelentette, a pszichiátert helyettesítette nekem. Akkor még volt időm. Most, hogy már nincs időm, ráadásul öregszem is: játszani akarok, élvezni az életet, utazni. Az írás - ólomcsizma, amelyben előre vánszorogsz.
Többnyire felkérésre írok mostanában, mert forgatás közben megtörténik, hogy módosítani kell a forgatókönyvet. Ekkor aztán az idő is sürget. Általában öt óra harminc perckor kelek föl ilyenkor reggel, s hat tizenötkor már az íróasztalnál ülök. Ha szörnyen érzem magam, akkor is.
- És, mint említette, kézzel ír...
- Igen, igen. És öt-hat óra után már képtelen vagyok megmozdítani a kezemet. Meg kell masszírozni. Egyébként bárhol tudok írni: buszon, metrón, akárhol. Már megedződtem. Tudja, New Yorkban nagy a zaj, sehova nem lehet elmenekülni előle. Sosincs csönd.
- Így aztán nehezen koncentrál.
- Igen. Tudja, mit csinálok ilyenkor? Felteszek egy lemezt, méghozzá mindig ugyanazt a lemezt. És egy kis idő múltán megszűnik számomra a zaj. Legalábbis, nem figyelek oda. Megtörténik, hogy ugyanazt a lemezt egymás után tizenötször játszom végig. A harmadik alkalom után már oda sem figyelek, és így tudok az írásra koncentrálni. Keményen dolgozom. Hajtok, és nagyon gyorsan írok. Akkor is, ha nem jó az, amit éppen megfogalmazok.
- Ez azt jelenti, hogy a gondolatait próbálja beérni? Oly' gyorsan szárnyalnak?
- Igen, így van, nagyon gyorsak. Igaz, hogy néha nem jók, de én akkor sem állok le, folytatom. Tehát nem akadok fenn egy szón vagy egy mondaton. Inkább azt mondom magamban: majd később eszembe jut, mi lenne oda jó. Tudja, ha rossz valami, azt én érzem tudat alatt, és előbb-utóbb kijavítom. A lényeg az, hogy végezzek az anyag első változatával, kész legyen. És majd azután térek vissza az adott részre újra meg újra. Az első verzió befejezése a legfontosabb. Ez pedig önmagában öt-hét nap.
Régebben magam választhattam témáimat. Ma már kevésbé jut erre lehetőségem. Legtöbbször az történik, hogy felkérnek egy filmszerepre, írásról szó sem esik. Majd a forgatás előtt egy héttel fölkeresnek, hogy jaj, segítsek, mert nem tetszik nekik a forgatókönyv, írjam át. Ez történt a mostani filmnél is. Tíz nappal a forgatás előtt egyszerűen nem volt kész forgatókönyv. Nem állt össze. Végül nekem kellett megírni. Meg is írtam: tizenhárom nap alatt négy vagy öt változatot készítettem.
- Hadd ugorjak most egy másik témára. Gregory Pecknek, például, annak idején, elég volt könyékig feltűrnie az inge ujját - a nők máris elájultak. Manapság óriási erőfeszítéseket tesznek a színészek a férfias kinézetért. Különböző sportokkal, de elsősorban a body-buildinggel gyötrik magukat. Félmeztelenül feszítgetik izmaikat a filmvásznon. Mit gondol erről? Hogyan változott a férfiideál?
- Szerintem a férfias férfi... Nos, bennem például rengeteg az úgynevezett nőies vonás.
- Ez természetes, annál is inkább, mivel színész.
- A sikeres színészek lehetnek férfiasak, látszhatnak annak, ám ők sosem tökéletes, szuper férfiak. A nők is azonnal kiszúrják: jé, milyen érzékeny. Nos, én ezt tartom feminin vonásnak. És ha a mai szex-szimbólumokat megnézzük, láthatjuk: egytől egyig ilyenek. Egyáltalában nem olyanok, mint például John Wayne, aki valóban tökéletes férfi. Tökéletes. Vagy Jack Palance: ő is igazi, kemény férfi.
- Ha visszaemlékezünk a fiatal Brandóra, ő is nagyon vad volt, de ugyanakkor tudott szélsőségesen gyengéd, ha úgy tetszik, lágy is lenni. Finoman érvényesítette ezeket az ellentéteket. Többek között ezért is hatott óriási mértékben.
- Igen. Én is erről beszélek. Brandóban is keverednek a férfias és a nőies vonások. Nagyon finom, rendkívül gyengéd érzelmeket képes előcsalogatni, de ugyanakkor nagyon kemény. Szerintem ez a kulcs. Ugyanis, ha valaki túl nőies, azaz túl érzékeny, akkor azt mondják róla: ez túl gyenge. Hiszem, hogy a nőket az a férfi vonzza, azt keresik, aki erős, de ugyanakkor gyöngéd és megértő is.
Ez a legfontosabb, és ezt nem lehet megjátszani, mert ez látszik szemünk sugárzásából, gesztusnyelvünkből, testbeszédünkből. Ha valaki túlságosan férfias - sosem lesz belőle nagy sztár. Ma már nem. Mindkét vonásnak egyszerre kell léteznie és működnie. De erre korábbról is van példa: Errol Flynn, Clark Gable. Ők nem "csak" férfiak voltak. Szex-szimbólumok is. Éppen azért, mert nem csupán kemények, vadak voltak, de ha kellett, mókáztak, bolondoztak is. Spencer Tracy viszont erre nem volt képes - túlságosan férfias volt. Nem is vált belőle olyan szexbálvány, mint Clark Gable, Errol Flynn, Tyrone Power vagy éppenséggel Valentino, aki a klasszikus példa.
- Pályafutása kezdetén kik voltak a példaképei?
- Kirk Douglas nagyon nagy hatással volt rám. Nagyon megragadott az ő hősfigurája. A hős arca. A hős szerepe a társadalomban - ahogy ő képviselte játékával. Tanulmányoztam Joseph Campbell munkáit. Ő írta az Ezerarcú hőst és a Legendás férfit. Azt tanulmányoztam, hogyan változott a hős szerepe az évszázadok során. Úgy vettem észre, Kirk Douglas testesíti meg az igazi hőst a szerepeiben.
A természetfeletti hősök is nagyon hatottak rám, a fantáziaalakok, mint például a Superman. Sosem érdekelt az úgynevezett realista színész. Én mindig a hétköznapok feletti figurákat alakítottam.
- Talán van némi romantikus vágyódása?
- Igen, nagyon is van. Azt hiszem, rossz korban születtem.
- És nagyon érzékeny csillagjegyben, a Rákban, igaz?
- Igen, nagyon is igaz. Azt hiszem, hogy - noha értem és élvezem a komédiát - mégis akkor vagyok a legjobb, az az erősségem, ha áldozatot alakítok, olyat, aki visszavág. Aki szembeszáll a társadalmi konvenciókkal. Sokkal erősebb vagyok az ilyen szerepekben. A szupererős alakokban kevésbé - említhetem a Rambót, különösen a harmadik részben. Ugyanis nem volt eléggé áldozat, s ez gondot okozott.
Én igazán a kisember szerepével azonosulok, aki szembeszáll a konvenciókkal, a rendszerrel. Aki az esélyei ellen játszik. Igen, ma ezzel azonosulok. Ha azt mondják, hogy valamit nem tudok megcsinálni, akkor akár az életem árán is megcsinálom. Egyáltalában, ha rám fogják, hogy valamit képtelen vagyok véghezvinni, teljesen padlón vagyok.
- Érdekes mindezt hallgatni. Így, személyesen, más ember impresszióját kelti, mint amilyennek a bulvárlapok a pletykákban, az újságcikkekben leírják. Tudom, humorral reagál, ha a magánéletéről kérdezik, és mivel ez az interjú egy nemzetközi férfi magazinnak készül - ha nem vagyok indiszkrét -, hadd kérdezzem meg: mit vár egy nőtől? Mikor érzi jól magát egy nővel?
- Eddigi életem során meglehetősen különböző típusú, alkatú, személyiségű nőkkel volt kapcsolatom. Az ideális talán a középúton található.
Szeretem az érdeklődő, az intelligens nőket. Szerencsés, ha valakinek nem kell mindent megmagyaráznom, azaz a hölgy kulturált bizonyos értelemben. Vonzanak a szórakoztató, érdekes személyiségek. Ezek a tulajdonságok számomra sokkal izgatóbbak, mint az üres szépség. Mi több: ki nem állhatom az üres szépséget: az olyan, mint egy szobor, vagy inkább, mint a ház alap nélkül - összeomlik.
Számomra a humorérzéknél és az intelligenciánál nem létezik erősebb szexuális vonzerő, ezek a lehető legszexisebb tulajdonságok, a legfontosabbak. Ezek hiányában kommunikáció sincs. Nekem szükségem van arra, hogy a partneremmel beszélgetni tudjak. Nem elégít ki az a puszta tény, hogy van valakim, aki csak annyit tud mondani: szia, viszlát, és amikor mondok valamit, szépen mosolyog. Ilyenkor meg tudnám ölni magam, legszívesebben az ablakon ugranék ki. Annyira nem bírom az ilyesmit. Hiszen oly' sok mindenről lehet beszélgetni! Ha csak annyi a párbeszéd, hogy "- Ízlett a spagetti? - Igen. - Kérsz még sajtot? - Nem." Nahát, ez borzasztó!
- Mit olvas?
- Most éppen John Brabert-Blinow könyvét, az Iron Johnt. Az apa-fiú kapcsolatról szól.
- Szeret olvasni?
- Imádok, kielégíthetetlen olvasó vagyok.
- Csak amerikai íróktól olvas, vagy ismeri az európai írókat is?
- Rengeteg európai írótól olvastam, noha az egyetemen főleg amerikaiakkal foglalkoztam. Ezért időről időre olyan könyvet is megveszek, mint például Jirzy Kacinskyé, aki nemrég halt meg. Korábban elolvastam Anatole France-ot, egyáltalán: igyekeztem minél több klasszikust megismerni.
Ahogy öregszik az ember, az ideje egyre értékesebbé válik. Nincs már időm mindenféle könyvekre, például vallási reformációról olvasni.
- Van otthoni könyvtára?
- Igen, egész jelentős.
- Ha odamennék, milyen könyveket találnék?
- Mindenfélét. Éppen most vettem három könyvet a keresztes hadjáratokról. Mellette találna egy olcsó ponyvaregényt. Azután, felette egy könyv a vallás újraéledéséről a Szovjetunióban. Majd ott láthatja Dos Passost, Hemingwayt, Tolsztojt, és aztán megint valami nevetséges könyvet. Ugyanis nagyon eklektikus a könyvtáram.
Talán enyém az USA legnagyobb Edgar Allan Poe-gyűjteménye. Lehet, hogy mellette a vámpírok történetéről szóló könyvet venne észre. Rengeteg bűnügyi regényt vásároltam.
Minden az érdeklődési körömhöz tartozik, vagy a filmjeimhez. Nem csak azért veszem meg a könyveket, hogy a szobámat díszítsék, és ha valaki eljön hozzám, láthassa. Tudom, hogy egyszer még hasznukat veszem.
Ezért nem szerettem az iskolát, nem szerettem tanulni. Az aranyszabályom: minden nap valami újat felejtek el. Nem érdekel semmi olyan ostobaság, ami nem kötődik az életemhez. Az iskolában sok tantárgy egyáltalában nem érdekelt. Így aztán az iskola után csakis azt tanulmányoztam, ami valóban érdekelt, izgatott. Sikerült is sokat tanulnom.
- Elmesélné egy átlagos napját, amikor nem forgat, nem ír? Reggel fél hatkor kel?
- Nagyon korán kelek, még ha későn is fekszem le. Általában öt órát alszom, bárcsak tudnék többet is. Tornával kezdem a napot, és utána jó kiadósan megreggelizem.
- Mit tornázik? Body-buildingezik?
- Igen, természetesen. Azután mindig beletanulok egy-egy új sportba. Most például golfozom. Aztán hazamegyek, ebédelek vagy tárgyalok valakivel. Majd az irodába visz az utam, ott a szokásos üzleti ügyeimet intézem.
- Mik ezek?
- Telefonhívásokra válaszolok, ügyvédekkel tárgyalok a különböző pereimről. Tudja, ez a hollywoodi élet lényege: a problémák megoldása. Megpróbálnak beperelni, lefényképezni - rengeteg a gondom a sajtóval.
Nagyon korán vacsorázom, megnézek néhány filmet, utána olvasok, és éjjel két óra tájban lefekszem.
- Vannak barátai? Szeret velük beszélgetni?
- Természetesen vannak barátaim, de nem minden nap találkozunk. Szeretek időnként egyedül lenni otthon.
- Mit tart a barátságról?
- A barátságról? A barátság az a tűz, amely az embert melegen tartja. Barátság nélkül a világ rideg. Barátok nélkül nem vagy más, csak egy húsdarab és bolyongsz kötődések nélkül a világban. Az az ember, akinek nincsenek barátai - élőhalott.
Baló Júlia - Napi Újság
0 Megjegyzések