A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Arab bandaháborúkra készül a berlini rendőrség

A hatóságok attól félnek, hogy az egymással versengő bűnszövetkezetek közti véres összetűzések egyre gyakoribbá válnak.
A hét elején fényes nappal ismeretlen tettesek sorozatlövéssel megöltek egy 36 éves palesztint, akit számos bűncselekmény elkövetése miatt német bíróságok már többször is szabadságvesztésre ítéltek. A térfigyelő kamerák három elkövetőt is rögzítettek, akik után nagy erőkkel nyomoznak.

A berlini rendőrség szakszervezetének elnöke bandaháborúról beszélt, amit az arab maffiaszervezetek immár a nyílt utcán vívnak egymással. Norbert Cioma azt mondta, hogy a bűnszövetkezetek tagjai felfegyverkeztek, így történhetett, hogy a rendőrség előtt sem ismeretlen palesztinra a családja szeme láttára, Berlin egy forgalmas helyén lőttek rá hárman, majd elmenekültek a merénylők.

Az áldozat családja azonnal a steglitzi kórházba vitte a férfit, de az orvosok már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Norbert Cioma a tudósítóknak elmondta azt is, hogy a kórházat a vizsgálat közben átmenetileg szabályosan körülzárták az érintett klán tagjai.

A férfi nem sokkal a halála előtt az állami német tévécsatorna riportjában arról beszélt, hogy a 90-es évek óta, kiváltképpen Libanonból érkezett arabok úgymond rokoni alapon összetartanak, és ügyes kezdeményezéseikkel komoly vagyonra tettek szert.

A férfi szerint öntörvényű családokról van szó, amelyek fittyet hánynak a Németországban érvényes törvényekre. A tévériport készítői arra kerestek választ, miként sikerülhetett arab bűnszövetkezeteknek néhány évtized leforgása alatt számos ingatlan és óriási összegek birtokába jutni. Kiderült, hogy főleg a kábítószerkereskedelem jelent számukra busás hasznot, de a piac uralmáért több klán is verseng egymással.

A tévének nyilatkozó, később meggyilkolt palesztin férfit Berlin iszlám sírkertjében temették el, a szertartás idejére a rendőrség szabályosan lezárta a temető környékét, mert elejét akarták venni esetleges újabb véres összetűzésnek. A berlini rendőrség szakszervezetének elnöke szerint látványos megtorlás várható a palesztin férfi meggyilkolása miatt, a helyzet őt a múlt század 20-as éveiben Chicagóban lezajlott maffiaháborúra emlékezteti.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések