Breaking News

Sziget – Mintegy tízezren már a helyszínen vannak

Mintegy tízezer ember van már a Szigeten. A programjaival hivatalosan szerdán induló egyhetes fesztivál idén a Love Revolution kampányt tűzte zászlajára, a szervezők látogatócsúcsra, több mint félmillió emberre számítanak.
Az előzetes jegyeladások alapján várhatóan több mint 120 ezer külföldi fog szórakozni a Szigeten, de hosszú évek után először a magyarok után nem a hollandok lesznek a legtöbben, 15 ezren, hanem az angolok, mintegy 20 ezren. Összesen hatszáz program közül lehet választani – mondta el Kádár Tamás főszervező a keddi sajtóbejáráson.

Hozzátette: a 120 ezer külföldivel a Sziget Magyarország legjelentősebb turisztikai eseménye.

Az immár 26. Sziget augusztus 8-tól 15-ig tart. A húzónevek között van Lana Del Rey, Kendrick Lamar, a Gorillaz, a Mumford and Sons, a Dua Lipa, Kygo, az Arctic Monkeys, Liam Gallagher és Shawn Mendes. Kádár Tamás kiemelte: idén a befektetőkkel közösen 12 százalékkal 8,6 milliárd forintra tudták növelni a költségvetést, és csak a nagyszínpados fellépőkre egymilliárddal többet költhetnek. Több mint száz országból érkeznek vendégek.

A Nagyszínpad előtt mintegy 60 ezren tudnak egyszerre szórakozni, csaknem 15 ezren férnek el a MasterCard Színpad by A38 sátorban, tizenegyezren a Bacardi Arénában.

A Szigetre életre hívták a Love Revolution kampányt, amely a programkínálatra is hatással van. A kezdeményezés főbb céljai közé tartozik az erőszak- és félelemnélküliség, az élhető Föld, az alapvető emberi jogok érvényesülése, illetve az előítéletek, a kirekesztés megszüntetése.

A Sziget negyedszázada kiáll ezen értékek mellett, a mostani kampánnyal szeretnénk ezt megmutatni, összefoglalni. A Love Revolution egyik hangsúlyos pontja a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés ügye, ezért idén bevezeti a re:pohár-rendszert, amellyel az eldobható poharak kivesznek a fesztiválról, 1,5 millió pohárszeméttel lesz kevesebb – mondta Kádár Tamás.

A fesztivál együttműködési megállapodást írt alá az idén 70 éves Izrael Állammal, amelynek keretében a Sziget egy hete alatt számos izraeli művész lép fel. A Sziget Nelson Mandela egykori dél-afrikai elnök születésének századik évfordulójához szintén kapcsolódik, jön a rendezvényre több dél-afrikai fellépő is.

A zenei kínálatban az A38 színpadon lesz hallható például a WhoMadeWho, az Unknown Mortal Orchestra, a Cigarettes After Sex, Seasick Steve, Alle Farben és az Everything Everything. A Világzenei színpadon a Les Négresses Vertes, a Transglobal Underground, Natacha Atlas, a Värttinä, a Plaza Francia Orchestra is ott lesz, valamint a hazai fellépők, köztük az idén 25 éves Anima Sound System. A Petőfi Rádió-Telekom VOLT Fesztivál Színpadon a hazai könnyűzenei élvonal zenél, mások mellett az Ivan & the Parazol, a Fran Palermo, a Margaret Island, a 30Y és a Szabó Balázs Bandája.

A nem zenei programok közül a 76 hektáron elterülő Szigeten idén is az egyik legfőbb attrakciónak ígérkezik a Cirque du Sziget helyszín, ahol közös projektet mutatnak be a Fővárosi Nagycirkusszal és a Baross Imre Artistaképzővel, mégpedig a világhírű artistaművész, Samuel Tétreault rendezésében.

Új helyszín a Karaván Sátor, amely az egykori Roma sátort eleveníti fel multikulturális programjában, a Magyar Zene Háza Klasszikus, Opera és Jazz Színpadon ott lesz a Magyar Állami Operaház csapata, a Snétberger Központ fiatal tehetségei, a Színház- és Táncsátorban brazil, kubai, koreai, spanyol, ausztrál, francia és magyar produkciók is fellépnek. A Nagy Utcaszínházat a zöld bolygó üzenetéhez kapcsolódva a brit Wired Aerial Theatre adja, és ismét lesz Vándor Vurstli, valamint sétáló utcaszínházak baszk, spanyol, indiai közreműködőkkel. Újra lesz Civil Sziget, Múzeumi Negyed, mozihelyszín, Magic Mirror Sátor, az ArtZone progresszív képzőművészeti performanszokat kínál.

A Sziget Beachen a Duna mostani alacsony vízállásának köszönhetően ezer ember tud majd egyszerre strandolni.

Benis Dániel műszaki igazgató kiemelte a sajtóbejáráson, hogy a Szigeten működő egészségügyi ellátóközpont munkáját mintegy tíz mentőautó, hatszáz fős bázis, 40-45 orvos is segíti. Összességében a Szigeten több mint ezer az önkéntes dolgozók száma. A Sziget biztonságát 1200 őr védi és háromszáz tűzoltó dolgozik.

Az MTI-nek Kádár Tamás főszervező elmondta, hogy a Sziget hangpróbáján keddre virradó éjszaka mindent rendben találtak. “Óbudán, Újpesten és a XIII. kerületben négy helyszínen voltunk, de öt helyen helyezünk el állandó mérőállomást, a kerületekkel és a fővárossal egyeztetve. A lakosok maguk is jelezhetik egy adott telefonszámon, ha úgy érzik, túl hangos a fesztivál és a csapatunk kiszáll, mér, ha szükséges, halkítunk”.

MTI

Nincsenek megjegyzések