A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

KSH: júniusban egymilliárd euró felett volt az exporttöbblet

Budapest - Júniusban az export euróban számolt értéke 9,1 százalékkal az importé 8,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a külkereskedelmi áruforgalom többlete 1,024 milliárd euró volt, 165 millió euróval több a tavaly júniusinál - jelentette második becslésében  pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).  
Az augusztus 9-én kiadott első becslésben 47 millió euróval magasabb 1,071 millió euró júniusi mérlegtöbbletet jelentett a KSH. 

Az első fél évben az export 4,8 százalékkal, az import 6,2 százalékkal nőtt tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, az exporttöbblet 398 millió euróval csökkent, és 4,220 milliárd eurót tett ki.

Júniusban a gépek, szállítóeszközök exportja 10,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a májusi 3,6 százalékos csökkenés után.  

A közúti járművek exportjának kismértékű növekedését a személygépkocsik és azok alkatrészeinek forgalma eredményezte. A híradástechnikai, hangrögzítő és -lejátszó készülékek exportja közel ötödével emelkedett az autóvezetést segítő radarkészülékek kivitele jóvoltából - közölte a KSH.

A feldolgozott termékek exportja 9,2 százalékkal nőtt. A gyógyszerek, gyógyszerészeti termékek kivitele több mint negyedével, a műanyag-alapanyagok exportja közel tizedével emelkedett - emelte ki a jelentés.

Az élelmiszerek exportja negyedik hónapja csökkent éves összehasonlításban, a májusi 8,6 százalékos zuhanás után júniusban 1,0 százalékos volt a csökkenés. A gabona és gabonakészítmények exportja harmadával esett vissza. Az ital és dohány exportja közel harmadával nőtt.

Importban a gépek és szállítóeszközök behozatala 6,5 százalékkal emelkedett. Az energiafejlesztő gépek és berendezések  importja viszont tizedével esett vissza. A híradástechnikai, hangrögzítő és -lejátszó készülékek importja kismértékben emelkedett főképp a mobiltelefonok behozatala miatt. A villamos gépek, készülékek és műszerek behozatala több mint tizedével bővült.

A feldolgozott termékek importjának 7,7 százalékos növekedésén belül a gyógyszerek, gyógyszerészeti termékek  behozatala több mint harmadával növekedett - jelezte a KSH.

Az élelmiszerimport 2,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az energia hordozók behozatala euróban számolva 25,6 százalékkal, változatlan áron viszont 4,0 százalékkal nőtt tavaly júniushoz képest. A behozott kőolaj és kőolajtermékek mennyisége több mint tizedével csökkent, a természetes és mesterséges gáz importja közel tizedével nőtt, a villamosenergia behozatalában minimális növekedés mutatkozott - közölte a KSH. 

Pénteken kiadott jelentésében a KSH felülvizsgálta a tavalyi év adatait, ennek eredményeként az export értéke március 2-án közzétett második becsléshez képest 99 millió euróval az importé 104 millió euróval nagyobb, ennek megfelelően az aktívum 5 millió euróval alacsonyabb lett. Ezzel az export értéke 100,680 milliárd euróra, az importé 92,602 milliárd euróra nőtt, a végleges exporttöbblet 8,078 milliárd eurót tett ki.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések