A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Georg Spöttle: 3500 nőt erőszakoltak meg tavaly Németországban

Bárhol másutt Németországban megtörténhetett volna az a tüntetés-sorozat, ami Chemnitzben zajlott le az elmúlt napokban – vélekedett Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő. Spöttle szerint a németek nem felejtették el az egyre nagyobb számban előforduló bűneseteket, amelyeknek migrációs hátterű személyek az elkövetői, és ennek egyre inkább hangot is fognak adni. A szakértő szerint nem lehet a tüntetéseket csak és kizárólag a neonácik nyakába varrni, ráadásul a migránssimogatás közben az áldozatokról már szinte senki sem beszél.
Mint ismert, egy iraki és egy szír migráns Chemnitz város fesztiváljának éjjelén erőszakoskodtak egy nővel, a segítségére siető férfiakra pedig késsel támadtak. Egyiküket halálra szúrták, társa az intenzív osztályra került, míg a harmadik könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet. A következő napokban nagyszabású tüntetések kezdődtek a városban a migránsok bűncselekményei ellen.

„A keleti részen normálisabban gondolkodnak az emberek, nem annyira agymosottak. Nincs meg az az erős liberális mainstream, mint a nyugati oldalon” – mondta el Gerog Spöttle a Kossuth Rádió 180 perc című adásában arra a felvetésre, hogy miért pont Chemnitzben törtek felszínre az indulatok.

Spöttle szerint ugyanakkor egy ilyen demonstráció bárhol előfordulhatott volna, ha tekintetbe vesszük, hogy „hány fiatal, tinédzserkorú korú lányt gyilkoltak meg, ez egy utolsó csepp volt a pohárban”.

MEGY A NÁCIZÁS, DE AZ ÁLDOZATOKRÓL NEM ESIK SZÓ

„Ami engem felháborít, hogy Angela Merkel még azt se mondta, hogy együttérez az áldozatokkal” – mondta a szakértő, aki kifogásolta a kancellárnak a tüntetésekre vonatkozó mondanivalóját, miszerint „rendet fog tenni, nem tűrheti, hogy neonáci gócpont legyen Chemnitzben”.

Spöttle felhívta a figyelmet, hogy a térség parlamenti képviselőjének, Alexander Krauss-nak a megszólalása ellentmondott Merkelnek, illetve a város szocialista polgármester asszonyának is, mivel a tüntetők többsége a békés lakosság, nyugdíjasok, kismamák, diákok közül került ki, akiknek elege lett a külföldiek által elkövetett súlyos bűncselekményekből.

Spöttle is egyetértett azzal, hogy nem lehet a tüntetést pusztán neonáci felvonulásnak nevezni, annak ellenére, hogy valóban megjelentek bőrfejűek a tömegben, de nem ők voltak többségben, szó sincs szerinte arról, hogy az egész német szélsőjobb Chemnitzben tömörülne.

„Ha megnézzük a német jobboldal által elkövetett bűncselekményeket, nem nagyon vannak ilyenek” – mondta el, majd felhívta a figyelmet arra, hogy éppen inkább a szélsőbal követ el durva dolgokat. Emlékezetes, hogy tavaly Hamburgban a G20 csúcs alatt az Antifa és az ultrabaloldaliak szétszedték a várost, „ilyet jobboldaliaktól nem lehet tapasztalni”.

Chemnitzben is az Antifa kezdte a dobálást, a csúzlizást, a petárdázást, amire aztán jöt a válasz, végül a rendőrség meggátolta, hogy a helyzet még katasztrofálisabb legyen, bár lehetett látni felvételeket rendőri túlkapásról is.

Spöttle szerint a Mainstream médiában sincsen már szó az áldozatokról, vagy arról, hogy az elkövetőket már ismerte a rendőrség, mivel drogkereskedelem, utcai rablások, súlyos testi sértés voltak a számlájukon. Ezzel szemben csak a „nácizás” megy, és a migránsok sajnáltatása.

Szóba kerültek a szintén az egykori NDK területéről elinduló Pegida-felvonulások, amiket Merkelék ugyancsak lenáciznak, de Spöttle szerint az egy patrióta mozgalom az iszlamizáció ellen, ahol nagyon széles spektrummal képviselteti magát a lakosság.

ELKÉPESZTŐ MÉRETEKBEN EMELKEDNEK A BŰNÖZÉSI ADATOK

Georg Spöttle megdöbbentő statisztikai adatokkal szolgált, amelyek szerint tavaly 3500 nőt erőszakoltak meg Németországban, és közel tízezerre tehető az összes szexuális bűncselekmény száma. Ami ugyancsak döbbenetes, hogy „a gyilkosságok száma egy év alatt száz százalékkal emelkedett, ami példátlan a német kriminalisztika történetében”.

A migránsok napi 800 bűncselekményt követnek el, ezek nagyrészt szexuális bűncselekmények, erőszakos, rablások, vagy droggal való visszaélések.

Közel a fele a börtönben ülőknek migrációs hátterű, és azok közül, akik az országba érkeztek, nagyon sokan már börtönben vannak.

És hiába a számos merénylet, vagy a megerőszakolt és megölt tinilányok, ezeknek az eseteknek sokszor nincs következményük, van olyan, hogy az elkövetők szabadlábon vannak, illetve előfordul, hogy ki sem toloncolják őket. „Az emberek ezeket az eseteket nem felejtették el” – figyelmeztetett a szakértő.

Volt olyan eset, amikor a lányokat leölő migránsok azt mondták tettük után, hogy egy afgán férfinak nem mondhat nemet egy nő, ezért ölték meg áldozataikat.

TOMBOL A KETTŐS MÉRCE

Spöttle a kettős mércére is felhívta a figyelmet: szerinte ha ő csokit lopna egy áruházban, akkor rabosítanák, de ha egy migráns teszi ezt, akkor beindul a sajnáltatás, mondván: „szegény biztos nem tudta, hogy nem szabad lopni”.

A Chemnitzben történtek kapcsán még megemlítette, hogy az eset tálalása a szokásos forgatókönyv szerint zajlott: először csak annyi, hogy késelés történt, majd mediterrán jellegű elkövetőkről szóltak a hírek, de szerinte ekkor már mindenki tudta, hogy migránsok késeltek. Ez akkor lett nyilvánvaló, amikor valaki szivárogtatott a rendőrségtől, ami ugyan tilos, de az embereknek joguk van tudni az igazságot, a hivatalos helyekről sokszor pedig elkendőznék azt, a német kormány pedig nem tesz semmit.

Veszélyes a helyzet Németországban, és Georg Spöttle szerint egyre inkább teret nyerhet az önbíráskodás. ami „nyilvánvalóan be fog következni, előbb-utóbb borulni fog a bili”.

Ugyanakkor, ha valaki a Facebookra kiposztol valamit a kormány bevándorláspolitikájáról, ami erősen kritikus tartalmú, akkor megjelenik nála az Államvédelem. Erre van kapacitás, a migránsok által elkövetett bűncselekmények megfékezésére pedig sokszor nincs.

„Mintha saját népe lenne Merkelnek az ellenség” – mondta el Georg Spöttle, aki megosztotta a hallgatókkal korábbi, még gyakorló rendőrként megélt tapasztalatait is.

„Vettem őrizetbe olyan embereket, akik húsz éve Németországban éltek, nem beszélték a nyelvet, nem dolgoztak” – tárta fel az akkori, azóta a tömeges bevándorlás miatt még rosszabbra forduló helyzetet a biztonságpolitikai szakértő.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések