Breaking News

Az EU összeomlik 2018 végére: belső jelentés került napvilágra!

Hát ezért erőszakoskodik annyira Brüsszel és az európai bürokraták!
Európa a végét járja. A Nyugat-Európát alkotót blokk pedig elemeire fog majd széthullani.
Nemrég egy a neve elhallgatását kérő politikus elárulta, hogy 2018 végére eldől Európa sorsa.
Egy belső jelentés szerint ugyanis olyannyira rossz a helyzet, hogy egyes felsőbb politikusok azt fontolgatják, hogy szét kellene szabdalni az egész Uniót.
Arról van szó ugyanis, hogy az EU már nem eléggé működőképes.
A bevándorlók ellepték a nyugati országokat, és teljesen tönkretették azok infrastruktúráját.
Arról nem beszélve, hogy a terrorfenyegetettség az egekben van, és olyan kelet-európai sejtek épültek már be egyes rendfenntartó szervekhez is, melyek képesek akár puccsot is végrehajtani, ha úgy adódik.
A szociális háló is elszakad lassan, és a gazdasági bevándorlás olyan összeomlást idézhet elő, mely a nagy és gazdag európai országokat döngölheti a földbe.
Ez a belső ember azt is elmondta, hogy egy külön titkos jelentés foglalkozik azzal, milyne hatásai lennének a kontinensre nézve az EU szétbomlásának.
Vagyis ez egyben azt is jelentheti, hogy a vezető politikusok már nagyon is készülnek err,e számolnak az eséllyel.
Ha ez bekövetkezik, óriási történelmi fordulatot vehet a világ, és alapjaiban véve rendeződhetnek át a hatalmi erőviszonyok, mivel az Európai kontinens mint szuperhatalmi tömörülés megszűnne létezni.
A tagországok saját érdekeik és túlélésük érdekében kezdenének el gazdasági kapcsolatokat építeni és politizálni, újra több pólusúvá válna minden.
Az oroszok nagy kérdés: a jelentés foglalkozik azzal az eshetőséggel is, mi van, ha Putyin az EU széthullását látva kihasználja az alkalmat, és megtámadja az egykori országokat. Ekkor ugyanis a NATO sem működne már, vagy teljesen meg is szűnne…
Egyelőre elemzők nem kommentálták a dolgot, de azt tudni lehet, hogy az elmúlt 2 évben felerősödtek az Európa széthullásáról szóló pletykák és hangok.

Nincsenek megjegyzések