Breaking News

Hirdetés

A gendertudománnyal foglakozó "Tudományos Akadémia" most épp a Rákosi-korral riogat

Az áltudományos kutatásokra több milliót elpazarló MTA egy meglehetősen áthallásos, és minden bizonnyal nem politikamentes képet osztott meg a közösségi oldalán.
Azt már régóta tudni lehet, hogy az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja lényegében egy baloldali kifizetőhely, hiszen önjelölt CEU-s és ELTE-s “professzorok” a magyar közösség számára irreleváns kutatásokkal foglalkoznak. Ezért a liberális világszemlélet alapján a szexuális kisebbségek társadalmi helyzete, a gendertudomány és a befogadás foglalkoztatja az MTA kutatóit.

Most a Magyar “Tudományos” Akadémia meglehetősen áthallásosan idézi a Rákosi-korszakot. A közösségi oldalukra feltöltött fényképen felidézik, hogy az egykor szebb napokat is látott intézményt a kommunisták meg akarták szüntetni.

Mindez csupán azért érdekes, mert ismert, hogy komoly vita alakult ki a 2019-es költségvetés kapcsán, abban ugyanis az szerepel, hogy az MTA nem közvetlenül a Pénzügyminisztériumtól fogja kapni a működéséhez szükséges forrásokat. A 40 milliárd forintnyi állami forrás tekintélyes része (28 milliárd forint) átkerül a Palkovics László által vezetett Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz.

De az Akadémia megszüntetése fel sem merült, csupán az esztelen pénzszórást szeretné megállítani a minisztérium, amely szemmel láthatóan nem tetszik azoknak, akik áltudományos kutatásokra eddig több milliót akasztottak le.

Trianon közelgő évfordulójára készülve az MTA felállított egy kutatócsoportot, amely szemmel láthatóan nem tetszik az Akadémia követőinek.

Nincsenek megjegyzések