Hirdessen itt

Az első negyedévben 8,2 százalékkal nőtt a romániai repülőterek utasforgalma

Az első negyedévben 8,2 százalékkal, 4,36 millióra nőtt a romániai repülőterek utasforgalma a tavalyi azonos időszakhoz mérten - közölte szerdán a romániai repülőterek egyesülete.
A Ziarul Financiar című gazdasági újság elektronikus kiadása által ismertetett adatok szerint Románia legnagyobb repülőtere, a bukaresti Henri Coanda (Otopeni) 2,754 millió utast szolgált ki a tavalyi 2,598 millióhoz mérten, ami 6 százalékos növekedést jelent. Tavaly egész évben 12,8 millió utasa volt a nemzetközi légikikötőnek, ami 16 százalékos növekedésnek felelt meg 2016-hoz képest.

A romániai légi közlekedés 84 százalékát lebonyolító első három repülőtér közül valamennyi a tavalyihoz mérten szerényebb utasszám-bővülést ért el az első negyedévben. A bukaresti mellett a kolozsvári 558 ezer utast szolgált ki, 8 százalékkal többet, mint tavaly január-márciusban, a temesvári 364 ezret, ami 2,6 százalékos növekedést jelent. A nagyváradi repülőtér a kilencedik helyet foglalja el csaknem 62 300 utassal, ami 34 százalékos növekedést jelent.

Romániában 13 repülőtér indított és fogadott utasokat az első negyedévben.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések