Ajánlja Ön is termékeit, vállalkozását Ajánló rovatunkban!
Részletekért hívjon a 0630 406 8169-es telefonszámon.
Személyre szabott ajánlatot adunk! Segítünk kampányának elkészítésében!

Breaking News

Útban Európa felé: elfogták az Iszlám Állam négy magas rangú parancsnokát Törökországban

A török hatóságok pénteken elfogták az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet négy magas rangú parancsnokát a nyugat-törökországi Izmirben – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. Menekültek közé keveredve, Európába tartottak.
A szélsőségesek a kelet-szíriai Deir-ez-Zór város és környékének irányításáért voltak felelősek, egyikük az Iszlám Állam ottani főparancsnoka volt.

A legmagasabb rangú dzsihadista Görögországba tartó menekültek közé vegyülve megpróbálta elhagyni Törökországot. De a rendőrség szerencsére elfogta – írta az Anadolu. A férfi a jelentés szerint 2017. december 14-én egy szíriai településen mintegy 700 civilt gyilkoltatott le.

A másik három vezető a török haderő szíriai offenzívái elől szökött át Törökországba – közölte a hírügynökség, de nem részletezte a kilétüket.

2015-ben és 2016-ban az Iszlám Állam dzsihadistái számos, sok halálos áldozatot követelő fegyveres támadást és robbantást hajtottak végre Törökországban.

A legutóbbi merényletet 2016 szilveszterének éjjelén követte el az egyik milicistájuk, aki egy zsúfolt isztambuli mulatóban 39 embert lőtt agyon. A feltételezett IÁ-tagok utáni nyomozás Törökországban azóta is szakadatlan.

Bekir Bozdag török kormányszóvivő a közelmúltban arról számolt be, hogy a török hatóságok 2011 és 2018 között 4043 dzsihadistát tartóztattak le, akik közül 1858-an nem török állampolgárok voltak.

Nincsenek megjegyzések