Hirdessen itt

Politikai karanténba zárnák Magyarországot? – hanganyag

Egy politikai karanténon dolgoznak Magyarország ellen Brüsszelben, az évek óta folyó munkának az a célja, hogy a júliusi kvótadöntés során a magyar kormány elszigetelődjön, ne tudjon maga mellé állítani másokat; Lengyelországgal együtt két kvótaellenes országot akarnak kiiktatni – fogalmazott a Figyelő főmunkatársa, politológus a Kossuth Rádió péntek reggeli 180 perc című műsorában a csütörtökön bemutatott Sargentini-jelentéstervezet kapcsán. Kovács István, az Alapjogokért Központ igazgatója az M1 aktuális péntek reggeli műsorában úgy vélte, a LIBE-bizottság tervezete Soros-jelentésnek is nevezhető.
Amennyiben sikerül a magyar álláspont elszigetelése, abban az esetben minősített többséggel át tudják verni a bizottsági akaratot – jelentette ki Deák Dániel a Kossuth Rádióban. Mindezt annak ellenére erőltetik, hogy az európai  állampolgárok többsége szerint is a kelet-európai államok kezelték jól a migrációs válságot, nem pedig az Angela Merkel vezette német kormány – tette hozzá.

Deák Dániel szerint annak érdekében, hogy az emberek véleménye ellenére átnyomják a saját javaslataikat, a nyugat-európai politikai vezetők a gazdasági nyomásgyakorlástól sem riadnak vissza. Ennek egyik eszköze lehet az, hogy a következő uniós költségvetési ciklusban büntetnék Magyarországot és Lengyelországot, míg a bevándorláspárti déli országokat megjutalmaznák. Ha politikai karanténba zárják Magyarországot, akkor sokkal kevésbé tudja majd képviselni az álláspontját a költségvetési vitákban, egy ilyen mozgatórugója is van a brüsszeli folyamatoknak – világított rá a szakértő.

Ez ellen szerinte egy erős V4-fellépés használhat, de mint hozzáfűzte, más országok is jelezték már, hogy kiállnak a magyar álláspont mellett, így Ausztria és Olaszország is. Természetesen az ellenoldal is folyamatosan tárgyal, Soros György és hálózata állandóan ott van Brüsszelben, hiszen ez számukra „élet-halál harc”, ha idén nem teszik meg ezeket a lépéseket, akkor jövőre „elsöprik őket” – összegzett a szakértő.


Soros-jelentés született

A Sargentini-jelentést akár „Soros-jelentésnek” is lehetne nevezni, hiszen azt Soros György barátai fogadták el – jelentette ki az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója pénteken, az M1 aktuális csatorna műsorában.

Úgy vélekedett: az EP-ben létezik egy masszív, frakciókon és országokon átívelő, több mint 220 politikust számláló blokk, a Soros Györgyhöz lojális képviselők köre. A Nyílt Társadalom Alapítványnak így több képviselője van az EP-ben, mint a legnagyobb frakcióval rendelkező Európai Néppártnak, és nyilván a LIBE-ben is ez a fajta arány jelenik meg – mondta Kovács István.

Csütörtökön mutatták be az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) ülésén azt a jelentéstervezetet, amely szerint Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata, így indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti jogállamisági eljárás megindítása. A jelentéstevő Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő.

Megbüntetnék Magyarországot 

Két héten belül másodszor is kimondta az Európai Parlament LIBE-bizottsága, hogy meg kell büntetni Magyarországot. Brüsszeli képviselők szerint ugyanis veszélyben van a demokrácia, a sajtószabadság, az oktatás szabadsága, a vallásszabadság, a gyülekezés szabadsága, a civil szervezetek szabad működése. És bírálták a kormányt a bevándorlás kezelése miatt is.

A jelentést készítő Judith Sargentini azt mondta: a dokumentumot azért készítették, hogy az Európai Tanács fontolja meg a hazánkkal szembeni eljárás elindítását, melynek eredményeként akár Magyarország szavazati jogát is felfüggeszthetnék. Igaza volt a plenáris ülésnek, amikor azt állapította meg, hogy a jelenlegi magyarországi helyzet jelentős kockázatot jelent azon értékekre, amelyek alapján az Európai Uniót megalapították – fogalmazott.

Szijjártó Péter azt mondta a szerző mindent figyelembe vett, amikor összeollózta a jelentést, kivéve a tényeket és a valóságot, ezért tele van minősített hazugságokkal. A külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott: a LIBE-bizottság tagjainak nagy része nem ért egyet a magyar emberek április 8-án elmondott véleményével, azonban ők nem szerepelnek a magyar választási névjegyzékben.

A magyar emberek döntése alapján a magyar kormány ki fog tartani amellett, hogy kizárólag a magyar emberek dönthetnek arról, hogy ki jöhet be Magyarországra. És kizárólag a magyar emberek dönthetnek arról, hogy mi magyarok kivel élünk együtt a saját hazánkban – mondta.

A miniszter hozzátette: Magyarország nem lesz bevándorlóország és a kormány nem hajlandó elfogadni, hogy hazugságokat terjesszenek hazánkról. A jelentésben foglalt állítások tételes cáfolatát ezért minden képviselőhöz eljutatták.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések