Hirdessen itt

Mindeközben a törzsi népek teleszülték Németországot

1996 óta soha ennyi gyermek nem született még Németországban, amiért többnyire a hagyományosan sokgyermekes családmodellt követő országokból érkező migránsok felelősek – írja a Reuters hírügynökség, hivatalos német bevándorlási adatokra hivatkozva.
A beszámoló szerint, miközben a német születések száma csak 3%-kal emelkedett, eközben 25%-kal nőtt a születések száma a Németországban élő külföldi állampolgárok körében. A Szövetségi Statisztikai Hivatal adataiból kiderül, hogy 2016-ban 792131 gyermek született Németországban, ami 7%-os növekedés az előző év adataihoz képest, és a legmagasabb szám 1996 óta.

Németország 2015-ben több mint egymillió menekültet fogadott be, főként az iraki és szíriai háborús övezetekből, és a fekete-afrikai országokból. Mint a statisztikai adatokból kiderült, az egy éve érkezett migránsok annyi gyermeket szültek Németországban, hogy az több százalékos növekedést okozott a születések számában.

A lap megjegyzi, hogy Németország Európa legnagyobb gazdasága, ami régóta küzd a társadalom elöregedésével, és a nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében engedélyezte a tömeges bevándorlást.

A Reuters beszámolójában az áll, hogy a családtámogatások és a gazdasági növekedés is segítette a születések számának növekedését, de a társadalom megfiatalítását elsősorban a migrációval akarják megvalósítani. A statisztikai adatokból kiderült, hogy ma már az élveszületések negyedéért a migránsok felelősek; a német állampolgárok körében 607500 születést regisztráltak tavaly, míg a Németországban élő külföldi állampolgárok 184660 gyermeket szültek. Hozzá kell tenni; ez csak az első generációs migránsokra vonatkozó adat, hiszen aki afrikai migránsok leszármazottjaként már Németországban született, az a statisztika szerint német szülőnek számít.

A hivatal szó szerint említi is, hogy elsősorban azok szülnek több gyermeket, akik olyan országból érkeztek, ahol egyébként is sok gyermeket vállalnak a családok (afrikai és közel-keleti országok). Emellett azt írták, hogy a termékenységi ráta a migránsok körében 50%-kal magasabb, mint a német nők körében. A német honatyák megtöltik a nemzettestet ezzel a sötét áradattal, és néhány évtized múlva Németország egészen máshogy fog kinézni, mint az ezredfordulón.

Lassan már nincs is szükségük bevándorlásra, pusztán türelemmel és a belső növekedésre alapozva demokratikus többséghez juthatnak a migránsok.

A Reuters beszámolója ugyanakkor azt írja, a gazdasági csoda még várat magára, és a szakértők becslései szerint a több millió migráns beengedése ellenére nem fog nőni a dolgozó lakosság nyugdíjasokhoz viszonyított aránya a következő évtizedben.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések