Hirdessen itt

Macron átvette a hatalmat – Washington már őt tartja Európa vezetőjének

Míg Donald Trump alig bírta levenni a kezét a Washingtonba látogató Emmaunel Macronról, a holnap érkező Angela Merkel már annak is örülhet, ha az amerikai elnök ezúttal elfogadja a kézfogását. Megmentheti-e a felértékelődött Franciaország az iráni atomalkut? – kérdik a szakértők.
Emmanuel Macron meglepte európai partnereit, amikor az iráni atomalku kapcsán improvizált Washingtonban, adta hírül a Bloomberg európai forrásokra hivatkozva. Mint írták, nem titok, hogy a francia elnök amerikai látogatása előtt az Európai Unióban is forgatókönyveket dolgoztak ki a Donald Trumppal való találkozó lehetséges kimeneteleire vonatkozóan, ám Macron végül új elemekkel bővítette az eredeti, koordinált álláspontot. Egyelőre nem tudni, hogy milyen részletekről van szó, az amerikai hírügynökség szerint annyi azonban biztosnak tűnik, hogy Franciaország valaha volt legfiatalabb elnökének lesz majd elszámolnivalója Brüsszelben.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Macron a keddi egyeztetést követően hajlandóságot mutatott a 2015-ben Irán és hat nemzetközi befolyással rendelkező állam – köztük Franciaország, Németország és Oroszország – között megkötött egyezmény átdolgozására.

– Mostantól egy Iránnal kötendő új megállapodáson kívánunk dolgozni – jelentette be Macron az amerikai elnök örömére, azonban a legtöbb sajtóforrás szerint mindössze az alku átdolgozásáról van szó, amelyen egyébként már hetek óta munkálkodnak az amerikai és európai illetékesek. Szakértők megjegyzik: a francia elnök sármoffenzívája akár jól is elsülhet, hiszen Trump a külpolitikai porondon is nagyot kíván alkotni, és betömködné az elődje, Barack Obama által hátrahagyott biztonsági réseket. Az amerikai elnök legalább mutatott némi érdeklődést Macron tervei iránt, írta bizakodva a Bloomberg.

A nemzetközi erőviszonyok alakulásáról mindenesetre sokat elárul, hogy holnap már Angela Merkel száll versenybe Trump kegyeiért és az atomalku megmentéséért. A német kancellár washingtoni munkaútja eltörpül Macron látogatása mellett, és nem csak a két vizit diplomáciai minőségének tekintetében.

– Nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államokban Emmanuel Macront tekintik Európa vezetőjének, írta a ­Deustche Welle, indokként hozzátéve: az amerikai elnök a védelmi kiadás és a kereskedelmi mérleg alapján határozza meg az uniós államok „igazi értékét”. Mivel Franciaország közelebb áll a NATO felé fennálló kötelezettségek teljesítéséhez, és hatalmas kereskedelmi többletet sem halmozott fel, a francia elnök Merkellel szembeni, állítólagos helyzeti előnye nyilvánvaló.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések