Hirdessen itt

Játékostársai szerint Berki Krisztián semmit nem adott nekik az Ázsia Expressz nyereményéből

Úgy tűnik, eléggé megszívták azok a játékosok, akik az Ázsia Expressz műsorában hittek Berki Krisztiánnak.
A celeb ugyanis azt javasolta: segítsék a győzelemhez, és akkor majd ad a nyereményből, mert neki csak a dicsőség számít.

Vajon kaptak-e a pénzből a többiek - kérdezhetnénk, de Megyeri Csilla már felelt is a Borsnak. A celeb azt mondja: semmit sem kaptak Berkitől.

Csilláéknak és Edináéknak 4-4 millió forint járna, Katinkáéknak pedig kettő.

"Ha valaki azt állítja, hogy én nem fizetem ki azt, amit megígértem (pl. Ázsia-nyeremény), és azt állítja, hogy megkaptam, ez hazugság és igaztalan vád, becsületsértés, ennyi és nem több" - idézi a Bors Berkit, aki ezzel azt állítja, nem kapta meg a nyereményét, ám a TV2 sajtóosztálya határozottan leszögezte, a celeb megkapta a neki járó összeget.

A lap megkereste Megyeri Csillát is, aki szintén leszögezte, Berki nem tartotta be az ígéretét. "Ő kezet adott mindenkinek, hogy szétosztja köztünk, mert ő "tele van pénzzel", neki csak a dicsőség a lényeg. Vártuk, vártuk, folyamatosan ígérgette, de nem történt semmi.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések